Üres a híd, - csend mindenütt*

Vannak drága, nagyon drága és méregdrága hobbik (szenvedélyek). Drága például a dohányzás, az úgynevezett gépezés, a kártyázás. Ezekhez képest nagyon drága a műkincsgyűjtés. Mint szenvedélyt, a méregdrága és látványos kategóriába sorolom a Duna-híd építést.
Egykor a műegyetem illetékes tanszékén állítólag arra tanították a hallgatókat, hogy az (aszfalt, makadám, beton, keskeny, széles és még szélesebb stb.) utak kizárólag azért vannak, hogy összekössék a hidakat. E nyilvánvaló szakmai sovinizmus napjainkban reneszánszát éli, amennyiben már utak sem kellenek a hídakhoz. Általam ismeretlen okok miatt több (legalább kettő) híd épült a Dunán, amelyekhez és amelyektől egyelőre nem, vagy alig, vagy csak a beláthatatlan jövőben vezetnek majd utak. Viszont addig is gyönyörködhetünk bennük. Mert valóban szépek.
A kétszer átadott (emlékezetem szerint a politikai jobboldal is meg a baloldal is ünnepélyesen átadta), szóval a kétszer átadott szekszárdi Duna-híd, (valljuk, be!) mindeddig teljességgel kihasználatlan. Mende-mondák szerint, ha véletlenül valaki rátéved, a hídőr virágcsokorral és névre szóló emléklappal köszöni meg a látogatást.
Mint Dunaújváros díszpolgárának, számomra különösen fájdalmas bejelenteni, hogy a dunaújvárosi Duna-hídnak sincs számottevő forgalma. A megálmodott M8-as se Székesfehérvár felől, se Kecskemét irányából nem közelít. Egyelőre.
Hallom, hogy az elkészült és Megyerinek nevezett Duna-hídról maholnap lezúduló autók a budai oldalon enyhén szólva kicsit nehézkesen fognak tovagördülni. Különben is a Hungária körgyűrű forgalmát legfeljebb ha 20 százalékkal mérsékli majd az új híd. Persze, az sem semmi! Így már csak 1600 százalékos lesz a fent említett becsületvesztő körút kihasználtsága.
A távolról szép, közelről pedig egyesek szerint (kivált télen) életveszélyes Körösvölgyinek nevezett viaduktról most ne essék szó.
Valami személyeset viszont a dunaújvárosiról! Negyven éve is elmúlt már, hogy egy dunaújvárosi kollégám (derék Csongor György) minden lehetséges fórumon elővezette rögeszméjét, a Dunaújvárosnál építendői híd ötletét. Azzal a különbséggel, hogy vasúti közlekedést is tervezett rá. És nem a levegőbe beszélt! Igazát bizonyítandó, álmatlan éjszakákon képes volt áttervezni a MÁV hivatalos menetrendjét. Arra a kívánatos esetre, ha mondjuk a szombathelyi gyors Székesfehérváron és a dunaújvárosi Duna hídon át közlekedne Ceglédre. Hány perccel (órával) hamarabb érhetne oda és milyen csatlakozása lenne Mátészalka, Békéscsaba, Szeged stb. irányába.
El tudom képzelni, milyen boldog lehetett Gyuri barátom és kollégám a hídavató ünnepségen, bár abban is biztos vagyok, hogy a hálátlan avatók meg sem említették a nevét. Örömébe csak csipetnyi üröm vegyülhetett, nevezetesen, hogy vonat nem (sem) jár az új hídon. Sebaj, Gyurikám! Ahogy elnézem a hídépítő szenvedély hazai burjánzását, lesz ott nemsokára egy vasúti híd is.
Csak azt nem tudom megígérni, hogy vonat is jár majd rajta.

*Arany János Híd-avatás (1877. aug. 22.)