Én meg úgy gondolom

Ha egy interjúalany (többnyire ilyen-olyan politikus) a feltett kérdésre azzal kezdi válaszát, hogy: „én úgy gondolom” már veszem is elő a pisztolyomat.
Az „én úgy gondolom” kezdetű töltelék félmondatokról én meg úgy gondolom ugyanis, hogy az illető éppen nem gondol semmit, vagy adott pillanatban találja ki, hogy mit gondoljon, esetleg azért kell számára a pillanatnyi idő, hogy „lenyelje” azt, amit valójában gondol
Szerencsére többnyire csak a képernyőn, vagy a rádióban találkozunk nyilatkozó politikusokkal, (más celebritásokkal), ide sorolva azokat a riportereket is, akik abból élnek, hogy beszélnek. A nagy nyilvánosság előtt, bele az éterbe. Nyelvtani (és egyéb) marhaságokat. Két-három évenként pedig jönnek a nyelvészek és kutatják, hogy mitől és miért romlik a szép magyar nyelv.
No, „én úgy gondolom”, hogy szabadon, szabatosan beszélni igen nagy tudomány, sőt képesség. És aki közönség (nyilvánosság) elé lép az vagy tanuljon meg magyarul, vagy írja le, hogy mit akar mondani, aztán szégyen ide, blama oda olvassa fel.
Az ijesztő példák között csak bevezetésként idézem meg azt az athéni olimpikont, aki a riporternő szerint „nem a szülőhazájában látta meg a napvilágot”. Fél ország, fél évig röhögött rajta. A nőn. Kedvencem az ősz időjós is, aki bonyolult körmondatokban közli, hogy holnap esni fog, mégpedig „nagy valószínűséggel, de jelentős bizonytalansággal”. Az eggyel korábbi miniszterelnök is próbálkozott szabadon beszélni. Sok más sületlenség mellett sikerült is neki egy alkalommal azt mondani, hogy „átadom ezt a hidat a magyar járókelőknek”. A szabadon szárnyaló beszédet máskor is sikertelenül erőltető házelnök hosszú mondata végét azt mondja, hogy „amelynek mentén kialakíthatjuk egy harmonikus Magyarország képét”. De jó lesz nekünk! Két perc sem múlik el, amikor valaki azzal bíztat a képernyőről, hogy „nagy körültekintést fogunk arra biztosítani”. Megnyugodhatunk!
Sajnos, egyik-másik riporter sem jobb. Annyi öööö-t, meg aztaztazt, hallani a kollégáktól, hogy „hogy én azt gondolom”, talán nem kellene nekik erőltetni ezteztezt a szakmát.
Véletlenül sem sírom vissza az időt, amikor csak a leírt és persze jóváhagyott szöveget lehetett felolvasni rádióban, televízióban. Jut is eszembe erről egy korabeli NDK-s vicc.
Willy Brandt emlékezetes lengyelországi látogatásakor (amikor térdet hajtott a fasizmus mártírjainak emlékművénél) nagy ívű beszédet is mondott, persze papír nélkül. Két, Walter Ulbricht felolvasásos nagygyűlésein szocializálódott NDK-s polgár nézi-nézi a közvetítést és szól az egyik:
- Te, én nem is gondoltam volna, hogy ez a Brandt nem tud olvasni.