Szex és szoc

Csütörtökön mondom:

Fontos, mondhatni hiánypótló könyv jelent meg nemrég. Két ígéretes fiatal közíró próbálkozik azzal, amit náluknál valamivel avatottabb szerzőknek már régen el kellett volna végezni. A könyv címe ugyanis: Szex és szocializmus. A szocializmusnak nevezett társadalmi formációt az elmúlt 25 évben sokan, sokfelől és sokoldalúan elemezték, kivesézték. A boncnokok azonban valahogy megfeledkeztek a nemek egymáshoz való viszonyának, a nemi erkölcsök változásának tanulmányozásáról. Mindközönségesen szólva a szexről. Nem is értem. Erre a tanulmányra (a dialektikus materializmusból tudjuk, ha tudjuk, hogy nem minden változás fejlődés) napjaink problémáinak jobb megértéséhez is szükség lenne. Talán.

A Kossuth-klubban rendezett bemutatóra, alighanem, mint a korábban (1981, 1985) megjelent, akkor botrányosnak számító könyvek szerzője (Színlelni boldog szeretőt. Hazudni boldog hitvest - Magvető Kiadó) kaptam meghívást. A túl sokat ígérő, nagyot markoló cím olvastán komoly, elemző gondolatébresztő,  netán önkritikus vitát, beszélgetést reméltem. Végtére is, harminc-ötven év múltán illene feltárni  a pártállam és az általa befolyásolt állampolgárok változó viszonyát, már ami az elvárt, valós és titkos szexuális viselkedés ellentmondásait illeti. A könyv meg sem kísérli ezt. Ehelyett áradó bőséggel foglalkozik, igaz fontos, de partikuláris részletekkel. Történetesen, hogy különböző sajtótermékeken keresztül (pl. Nők Lapja, Ifjúsági Magazin, Magyar Ifjúság) a politika, hogyan próbálta szánalmas, utóbb nevetséges eszközökkel befolyásolni a kialakult valóságot. Másfelől, lassan-lassan hogyan próbált megalkudni a megmásíthatatlannal. Azzal, amit valójában elfedni akart, amit a szocializmus túlszabályozott világában az emberek akkoriban egyre többször az utolsó önmegvalósító kalandnak neveztek.

A könyv kvázi sajtószemléjéhez igazodva, a mögöttest akárcsak felkarcoló, megérintő vita tehát elmaradt a bemutatón. Mindössze néhány, mára kacagtató részletről (szállodai kétágyas szobát csak házaspárok kaphattak, milyen volt az első magyar „vad” nudizás, vagy a korabeli prostitució, stb.) adomáztunk. Szükségszerűen elfelejtettünk, a lassan bár, de mégis csak változó/gyengülő politikai rendszer különböző szakaszainak szocialista erkölcsről alkotott dogmái mögé tekinteni. Inkább csak kukucskáltunk. Újra csak elmulasztottunk egy lehetőséget. A könyv leendő olvasói (meglepően sokan voltak a bemutatón) jókat derültek a legendás Veres Pali bácsi (Magyar Ifjúság) üzenetein, de szinte semmit sem tudtak meg (tőlünk) abból az átváltozásból, amit a magas tudományra hivatkozva, néha a végén már lehetett/szabadott szexuális forradalomnak is nevezni. Merthogy a szex -uális magatartás és a szocializmus kapcsolata 30-50 év alatt véletlenül sem volt homogén. Még csak egyenes vonalú sem.

De ugyan! Kinek jutna eszébe könyvet írni Szex és kapitalizmus címmel?!  

Bécsi narancs

Csütörtökön mondom:

Aki megélt már egynéhány virágvasárnapot, (felénk így mérték a múló éveket, és a jókívánságokat is: érj még 40 virágvasárnapot!), szóval bizonyos életkorban az ember nem tud csak úgy, emlékezés, érzelem és szó nélkül átsuhanni a hegyeshalmi közúti országhatáron. Ránéz az elhagyott, pusztulásnak indult határőrségi és vámügyi épületekre és eszébe jut a dugdosott, nyomorult kis fekete dollár meg schilling. Visszafelé jövet a hazacsempészett zsebmagnó. Meg az oda-vissza kötelező gyomorgörcs. A régi felismerés is: úristen, hol vagyunk mi ezekhez képest?! Bécs a mennyország volt.

Úgy első látásra ma is az.

Süt a Nap – és az ember hajlandó azt hinni, hogy itt mindig süt – ha a meteorológiai jelentés alapján jól választja ki az egynapos látogatás dátumát. Bécsbe utazván kicsit ma is ünnep. Egyszerű beidegződés. Rövidke idejüket kötelező ajándékvásárlással is kurtítják a magyarok. Pécsről (Debrecenből stb.) senkinek nem jutna eszébe, hogy ajándékot hozzon a rokonoknak. Bécs, kilométerben mérve, alig van távolabb, de a Mozart-golyó (kicsit drágább, mint itthon) vagy más ajándék szinte kötelező.

És kötelező hagyomány a csodálkozás is: mennyivel tisztább, mosolygósabb, udvariasabb a város, béke, nyugalom, tisztesség, rendezettség stb. Hiába na, Bécs az Bécs. Mert! Honnan is tudná az egynapos kiránduló magyar, aki nemhogy bécsi, de hazai újságokat sem olvas – hogy itt Ausztriában a rasszista, jobboldali Szabadság párt a legnépszerűbb (25%), hogy a párt Európai Unióba készülő prominens politikusa Mölzer az Uniót egyenesen a Harmadik Birodalomhoz hasonlítgatja. És dühösen konstatálja, hogy Bécsben már túl sok az idegen, és igazi bécsiek már csak az öregek otthonaiban vannak.

A látogató pedig, felszínes (pozitív) élményei birtokában leül csodálkozni a strasszéra települt teraszon és kér egy narancslét. Háromféle is van: 3,10, 3,70 és 5,60 euróért. Az előbbi kettő nyilván valami sárga lötty, az utóbbiról pedig írva is van, hogy frissen facsart, rostos. Ezt kéri. A pincérfiú  jön. A sárga löttyöt hozza. Mindegy. A magyar fizetne. A pincér tartja a markát: 5,60.  Számla nélkül. (A szomszéd asztalnál sem adott.) A szép bécsi világban csalódni készülő magyar szóba hozza, hogy ez bizony a gyengébb minőségű lé volt. A pincér állítja az ellenkezőjét. A vita tárgya már nem hívható elő. Akkor a csalódott magyar legalább a számlához ragaszkodik. A pincér durcásan el, és hozza: 5,60-ról.

Hazafelé a kocsiban a magyar igazít valamit a Bécsről alkotott évtizedes véleményén. Hát, mégsem mennyország!? Aztán arra gondol, hogy a pincérnek fekete haja volt. Lehet, hogy vendégmunkás, nem is igazi bécsi.

Igazis! Igazi bécsiek már csak az öregek otthonában vannak.

Az újságolvasás veszélyei

Csütörtökön mondom:

Kezemben a Tolnai Világlapja (fiatalabbaknak: a XX. század első felének hihetetlenül népszerű képes hetilapja) összefűzött példányai. Lapozgatom és tűnődnöm, hogy így utóbb, 70-80 (csaknem 100) év távolából, és pont ennyivel (70-80-100-al) okosabban, milyen jelzővel illethetnők a mindig aktuális kor újságíróit. Meg olvasóit. Íme, a spontán ajánlat: ostoba, tudatlan, gyanútlan, óvatlan, jóhiszemű, naiv, becsapható, stb.

Ijesztő, hogy utóbb mennyire félrevezetőnek tűnik  egy mindenkori újsághír, és félrevezethetőnek a hír  mindenkori fogyasztója.

Azt írja – mit írja, ünnepli - a Tolnai Világlapja 1941 januári száma, hogy „1940. december 12-e nagyfontosságú dátum. A jugoszláv fővárosban ekkor kötötte meg Európa két vitéz nemzete az örökös barátsági szerződést. Most Budapesten cserélték ki a szerződésnek megerősítő okmányait. (kép) Az asztalnál Alexandar Cincar-Markovic jugoszláv és Bárdossy László magyar külügyminiszter aláírja a jegyzőkönyvet. Az asztalnál gróf Teleki Pál miniszterelnök(…)áll.”

Tetszenek emlékezni? Ezt az örököst és barátit három hónap múlva úgy dobták ki, mint a macskát. Azon kívül, hogy ez vezetett a magyar miniszterelnök és főcserkész gr. T. P. öngyilkosságához. („Főméltóságú úr! Szószegők lettünk (..)A gazemberek oldalára álltunk.(..) Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet(…).” Ez a „baráti és örökös” előzte a Horthy-féle hadparancsot is (április 10). („Honvédek, a kötelesség arra szólít bennünket, hogy elszakított magyar véreink segítségére siessünk(…). A magyarok istene és a nemzet minden gondolata most is veletek van. Előre az ezeréves déli határokra (…)!” A következményeket ismerjük.

Egy korábbi (1917-ben keltezett) lapszámban lelt lelkes, telitalálatos tudósításról pedig akár ne is szóljunk. Vagy mégis? Azt írja az újság: „Lenin. Trockij. (kép) A világtörténelem örök időkre meg fogja őrizni e két ember nevét, mert az ő hatalmas munkájuknak köszönhető, hogy Oroszország immár megszabadult a háború átkától. Tudjuk, hogy Lenin, Trockij és békebarát társaik milyen nagy küzdelmet folytattak a háborús párttal, melyet azonban végre mégis sikerült legyőzniük. Most már ők az urai Oroszországban a helyzetnek és a múlt héten már megkezdődött a fegyverszünet az orosz fronton (…).”

Hát, így! Így vegye kézbe kedves gyanútlan olvasó a mai (holnapi, tegnapi) újságot, és adjon hitelt a benne talált sok mai ígéretnek, reménységnek, igazságnak, okosságnak.

Veszélyes dolog régi, tegnapi újságot olvasni!

 

 

Folyt. köv.

Csütörtökön mondom:

 Afelől aztán senkinek ne legyen kétsége, hogy néhány nap múlva ez is, meg az is, folytatva lesz. Miért ne lenne, amikor meg van ez itten ígérve. Mint egy jobb képregény végén: folyt. köv. Ha narancsok, ha szegfűk, zöld almák, de ha fél téglák potyognak is az égből! Hogy aztán mindenki mást ért és mást vár a folytatástól, az senkit ne zavarjon. Azokat sem zavarja, akik ígérik. Vannak, akik ráígérnek, de vannak, akik úgy vélik, elég annyi hogy: folytatjuk. Ami azt illeti, tényleg elég!

Márpedig a folytatás, másik nevén a jövendő azért mindenkit bővebben is érdekel(ne). Mindenféle folytatás, mindenféle jövő. Lett légyen az egyszerű tévé sorozatbéli, vagy a mindent magához ölelő, egész rohadt életünk.

Lényeg, hogy nem kell fölöslegesen szofisztikálni a dolgokat! Jut eszembe, ezt a tételt már az Átkosban is kitalálták. Úgy mondták, hogy „nem kell levinni az emberek közé”. Nem is vitték. Nézzen a dolgozó inkább tévét! Érdekes módon ugyanazt a tévét (műsort), ami manapság, jövőbe tekintés helyett, éppenséggel a múltba révedő M3-as (és egyéb) csatornából vágatlanul ömlik a jobb sorsra érdemes Magyar Családokra. Most így nevezik a dolgozókat. Ha van munkájuk, ha nincs.

Kit zavar, hogy a tévéből kiömlő múlt időből, minden ellenkező szándék ellenére, a magyar családok azt veszik le, vagyis az derül ki, hogy jé, nahát! anno nem csak a tévéműsorok voltak nézhetőek, de mintha tényleg vidámabb és élhetőbb lett volna a barakk. (Apropó, isten őrizz, de nem lesz még ebből valakinek baja?)

A jövőről, értsd a folytatásról meg ötvenhat óta  (már akik megélték) tudjuk, hogy: Bárhogy lesz, úgy lesz. Jobb is ha nem tudunk róla semmit. Que, Sera, Sera! A homályos, bizonytalan folytatás pedig ideológiailag sem új fejlemény (találmány). Az átkosban, ha valamit nem akartak a dolgozók tudomására hozni, esetleg amiről körülbelül fogalmuk sem volt, akkor a nagygyűléseket díszítő piros molinóra bölcsen azt írták:

Tovább a lenini úton!

Oszt jó napot. Ebből aztán senki nem tudhatott meg semmit. Legfeljebb sejthette, mint egy rossz képregény alján, hogy: folyt. köv.