A hipokrita sztálini

A zember (úgyis mint a zemberek egyede) nem feltételezheti, hogy kortársainak magánkönyvtárából – miként az enyémből – egyszer csak előkerül „A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Alkotmánya (alaptörvénye)” 64 oldalra rúgó, egyébként dísztelen, értsd: festmények lenyomatával nem dekorált füzete. Miután oda – tudniillik magánkönyvtáramba való - kerülésének hiteles történetét rendőri vallatás esetén sem tudnám felidézni, marad az egyetlen magyarázat, nevezetesen, hogy a füzet mindössze 2 azaz két forintba került. A bolondnak is megérte megtudni, hogy majdan 35 év múlva, mitől fogunk elhatárolódni. Kivált, hogy már a 8. oldalon biztosítottak arról, hogy ez – ti. az 1977-ben elfogadott - megőrizte „az 1918. évi első szovjet Alkotmány, az SZSZSZK 1924. évi Alkotmánya és az SZSZSZK 1936. évi Alkotmánya eszméinek és elveinek folytonosságát”. Semmi kétség tehát. A 2012. január 1-én pokolra küldött sztálinista magyar alkotmány hiteles forrásánál állunk.
Nézzünk hát – találomra! – néhány ígéretes cikkelyt: a sztálini alkotmány (is) biztosítja „az összes társadalmi ügyek hatékony intézését, a dolgozók mind tevékenyebb” részvételével, és az állampolgárokkal való egyeztetést.(5. oldal.) Sőt: „Az államélet legfontosabb kérdéseit össznépi megvitatásra, illetve szavazásra (referendum) bocsátják”. (7.oldal)
De hogy egyik cikkelyt a másikba öltsem, a sztálini alkotmány szerint:
Senki nem tartóztatható le bírósági, vagy ügyészi jóváhagyás nélkül.() A magánélet titkát, a levelezés, telefonbeszélgetések titkát törvény védi.() Panasz tehető a tisztségviselők, az állami és társadalmi szervek cselekedeteire vonatkozóan.() Az állampolgároknak joguk van bármilyen vallást gyakorolni.() Joguk van mindennemű oktatás ingyenes igénybevételére.() A bírálatot megtorló személyeket felelősségre vonják.() A választás titkos, a választók akaratnyilvánításának ellenőrzése tilos.() Az állampolgárok személyi tulajdonát és öröklési jogát az állam védi.() A gyerekek kötelesek gondoskodni a szüleikről.() Biztosított a szólásszabadság, a sajtószabadság, a gyülekezési szabadság, az utcai menetek és felvonulások szabadsága.
Mondjam még? Elsősorban azok okulására, akik életkoruknál fogva testközelből nem ismerhették ezt a hipokrita sztálinit. Ráadásul még nem tanulták meg, hogy a papír, évezredek óta mindent elbír.
+
A végére inkább egy régi, keletkezésének idején bátor, mára közkeletű bonmot idézek miszerint: szabad országban a szabad sajtó, szabad munkatársa azt ír - amit szabad.

És miben van ez nekünk?

Akármiben fogadnék, hogy manapság már kevesen tudják felidézni az ötvenes évek elején divatos munkadalt: Hej, ha nyílik a tárna stb.
Hogy mit csinál a micsoda?
Hallom, olvasom, látom, hogy Ózd környékén megnyitnak egy huszonéve bezárt szénbányát. És mindenki mennyire örül. Rozoga, elnyűtt, fogatlan, könnyező, ötvenen túli egykori bányászok kivétel nélkül oda nyilatkoznak, hogy alig várják az alászállást.
Jaj, csak ne emlékeznék arra, hogy ugyanezek a férfiak fiatalabb kiadásban, az örök búcsú szomorú tudatával is könnyes szemmel jöttek fel onnan. Meg arra, hogy falusi nénikémet milyen lelkesen beszéltük rá (én és a kormány), hogy telente most már ne bajlódjon széntüzelésű, SuperCalor kályhájával. Itt a szép új világ, a korszerű megoldás, az olajkályhájáé a jövő. Ezentúl annyiból áll a téli fűtés, hogy beleönti az olajat, csavar rajta egyet-kettőt, és már meleg is van a szobában. Egyszerű, tiszta, gazdaságos. Elhitte nekünk (nekem és a kormánynak). Innentől már csak azt kellett elmagyarázni, hogy melyik gombot merre és meddig kell csavarni, ha melegebbet akar, vagy ha elég lesz a langymeleg is.
Hogy egyik szavamat a másikba ne öltség, alighogy végeztünk az olajfűtés előnyeinek és technikájának elmagyarázásával, a Napnál is világosabb lett, hogy, akinek egy csöpp esze van, gázra vált. Gázra állítja át a háztartását. Abszolút hitelesen elmagyaráztuk (én és a kormány), hogy a gáznál aztán tisztább, korszerű, gazdaságosabb fűtés nincs a világon. A ”felismerés” – ki törődött akkoriban ezzel - végképp betett az olajfűtés elterjesztésekor is haldokló szénbányászatnak. Be is zártak a bányák, a bányászok könnyes szemmel búcsúztatták az utolsó csillét. Homokkal tömték el a vájatokat, eljött a még szebb új világ, a széles magyar rónán kiérdemesült SuperCalor- és olajkályhákat kergetett a keleti szél.
Most meg (lásd, mint fent) nyílik a tárna, nyitják a szénbányát (bányákat) Farkaslyukon. Örülnek a régi bányászok, de a leendők is: boldog a nép, lesz munka. Nota bene munka lesz az is, hogy gázhoz szokott mindenkori nénikénknek, unokánknak elmagyarázzuk (én és a kormány) miért jobb, korszerűbb, gazdaságosabb a kamrából (szemétből?) előkapart SuperCalor kályhákban tüzet csiholni. Hogyan kell: a hamut kipiszkálni, mekkora rést hagyjunk az égést tápláló levegőnek, vigyázni, hogy ne égjen túl gyorsan, de ne is csak pislákoljon a láng. Lesz mit tanítani és tanulni!
Ja és persze dalolhatunk is! Az ötvenes évek elején így szólt a nóta minden hajnalban a néprádión: Hej, ha nyílik a tárna, hívogatva ásít felénk! Mintha bennünket várna, a szén, a fekete szén. Fel, mert üt már az óra, kapd el jól a csákány nyelet! És az üdvözlő szóra, jó szerencsét a felelet. Fenn már járnak a gépek és nyomában ömlik a fény. És az otthon feléled, ha itt a fekete szén…
Oké. De legyünk (én és a kormány) némi előrelátással! Ezért, ha lát valaki a magyar rónán egy széltől kergetett kiérdemesült olajkályhát, kapja el.
És biztos, ami biztos, fogadja örökbe.

ECSÉM !!!

Ha jól emlékszem Karinthy Frigyes írta (mert manapság nagyon kell vigyázni a forrás-megjelölésre), hogy: elmentem egy ház előtt, ahol valaha egy hölgy lakott. Pár lépés után megkérdeztem magamtól: egyáltalán, hogy mer ez a nő nekem eszembe jutni?
Ezt kérdezem én is. Egyre többször. Hogy mernek eszembe jutni bizonyos hasonlóságok! Például az a falusi rendezvény, ahol amúgy parasztosan eligazították azt, aki nem ismerte föl saját státusát.
Történt, hogy a járási elvtársak (amikor még voltak járások /meg elvtársak/, és nem most, amikor csak lesznek) egymás között buliztak. Egyszer kegyesen megengedték, hogy a maguk közé emelt (értsd: vb-taggá lett) szemre való menyecske magával hozza a férjét is. Ritka eset volt, tudniillik a testület jobban szeretett szigorúan zártkörben leittasodni. Az meg ugyancsak szokás volt, hogy a maguk közé emelt szépasszonyt a testület még potens tagjai sorban – ahogy a biblia mondja - megismerték. A közös bűn erősítette bajtársiasságot, táplálta az együvé tartozást, és némi függőséget is generált.
Az így megtisztelt menyecske természetesen kapott valami szinekúrát, az elvtársak szemében nem jelentős beosztást. Lett műv.ház igazgató, tájház igazgató, kereskedelmi felügyelő, személyzetis. A férj meg látva az asszony gyors karrierjét, vagy gyanakodott, vagy büszkeséget érzett. Ha meg egyszer-egyszer maga is részt vehetett a járási elit zárt összeröffenésén, érthetően nehezen találta meg a helyét, státusát. Legtöbbször túlkompenzált. Vitte a szót, nótát rendelt, vezényelt a bandának, sikamlós vicceket mesélt, elméleteket gyártott, okos(kodó) tanácsot adott, tegeződni próbált, szóval ahogy ilyen közegben szokás volt mondani, faszáskodott.
Na már most, a járási testület akkortájt többnyire idősebb - az asszonykánál meg a férjénél jóval idősebb - falusi férfiakból állt, akik tudtak, amit tudtak, és tűrték, amíg el nem unták a hülyévé tett férj tündöklését. Aztán minden szofisztikált körülírást kerülve, egyetlen (alighanem a messzi paraszti múltból átmentett) mondattal igazították helyére a világ rendjét. Ecsém – szólt az én Sándor nevű, téesz-elnök barátom:
-Ecsém, otthun ég a ház!
(És senki nem a házra gondolt.)