Jancsó Miklós nótája

Boldogult ifjú újságíró koromban híre kelt, hogy egy Jancsó Miklós nevű filmrendező filmet forgat Apaj pusztán. Akkoriban volt ez, midőn valahogy még mindenre jutott az időmből, amikor még válogatás nélkül minden érdekelt, egy filmforgatás, nota bene egy Jancsó-film forgatása meg különösen.
Zsigulira kaptunk (1200-as, kereklámpás) és kenyeres pajtás kollégámmal nekivágtunk megtapasztalni, hogyan készül a mozi. Délelőtt, úgy tizenegy óra tájban elértük a pusztát, ahol első látásra éppen nem történt semmi. Betértünk hát az ivóba (nem ismertük még zéró toleranciát), ahol végre volt valami látványosság. A gyalulatlan asztalnál ott ült maga Jancsó Miklós, egyes egyedül. Mögötte egy szál harmadosztályú cigányzenész állt és szép halkan kísérte a mester csöndes nótázását, hogy azt mondja:
„Zöld erdőben, de magas, zöld erdőben, de magas a kaszárnya,
Oda vagyok sejehaj, oda vagyok három évre bezárva
/A/ zöld erdőben a dalos madárnak is van párja
/Babája/
Csak én vagyok egyedül, csak én vagyok három évre bezárva.”
Második versszak:
„Este kezdtem sejehaj, este kezdtem a lovamat nyergelni,
Reggelig tart sejehaj, reggelig tart a szerszámot föltenni.
Csillag ragyog kis pej lovam fején, nem kantár
/Nem kantár/
Nem is legény sejehaj, nem is legény ki a lányokhoz nem jár.”
Szép volt. Meghallgattuk vagy négyszer-ötször, aztán elmentünk Kunszentmiklósra a barátom szüleihez ebédelni. Talán délután öt óra is lehetett, ahogy visszafelé autózva újból megálltunk az ivónál. A kép, mint fenn. Jancsó az asztalnál, cigány mögötte és persze a nóta is ugyanaz: Zöld erdőben, de magas. .
Illő áhítattal meghallgattuk még vagy négyszer, aztán tudomásul vettük, hogy na lám, így készülnek a Jancsó-filmek.
A történetnek még nincs vége.
Harminc évvel később egy társaságban mondom Miki bácsinak (akit nem az életkor különbség, hanem a tisztelet okán bácsizok): fogadjunk, hogy ismerem a nótádat! Nem fogadtunk, de elmeséltem neki ezt a régesrégi történetet. Azon nyomban odaintette barátját és szerzőtársát: Gyula, hallod a Miskolczi ismeri a nótámat. És mert egyébként úri közönség volt jelen, lehelet halkan eldaloltuk.
(Tovább is van, de arról majd máskor.)