2012. február 13., hétfő | | 1 megjegyzés

Lebuki

Tagadhatatlan. Bő negyven évig sokkal több figyelmet fordítottak(tunk) az Új-ra, mint az Ó-ra. Mármint (Duna)Újvárosra, vs. az óváros, alias Dunapentele községre. Szép emlékű Tapolczai Jenő tanácselnököt, talán éppen a lelkiismeret-furdalás vezérelte, amikor az óvárosiak kiengesztelésére egyszer csak tervbe vétette a falun átfolyó, szemetes Lebuki patak rendezését. (Máskülönben az új- és óváros szégyenét.)
Innentől kezdve aztán nem múlt el esztendő és városfejlesztési terv, amelyben ne szerepelt volna az ígéretes mondat: „és rendezzük a Lebuki patakot!” Amely terv az óvárosiakat minden bizonnyal boldog megnyugvással töltött el. Ám az amolyan, bent is vagyok, kint is vagyok, pimasz zsurnaliszták, magunk között később már minden gyanús ígérethez hozzátettük: persze, „és rendezzük a Lebuki patakot!” is. Bőven volt alkalmunk és időnk a cikizésre.
Az eltelt első esztendő végén ugyanis kiderült: az „és rendezzük a Lebuki patakot!” mindössze azt jelenti, hogy foglalkoznak a rendezési terv megrendelésének - gondolatával.
A második esztendőben, az aktuális városfejlesztési tervben természetesen ismét szerepelt az: „és rendezzük a Lebuki patakot!”. És valóban, már megrendelték volna a tervet, de sajnos nem volt rá keret.
A harmadik évben elhangzó „és rendezzük a Lebuki patakot!” mondat mögött annyi volt a tény, hogy a még nem létező tervet átdolgozásra visszaküldték a tervezőirodának.
A negyedik év városfejlesztési tervében szereplő ígéretes mondat, miszerint „és rendezzük a Lebuki patakot!” azt jelentette, hogy a városi tanács beruházási osztályán valaki véletlenül meglátta rendezés költségvetését, amit azonnal törölt is.
De fogjuk rövidebbre! A nyolcadik, sőt a tízedik esztendő is csak készülődéssel telt el. Ám a mondat, akkorra már beleégett a helyiek tudatába, és többen esküdni mertek volna a múlt időre, hogy: „és rendeztük a Lebuki patakot!”. Miközben az árok alján még semmi sem történt, továbbra is zavartalanul folytak a zavaros vizek.
Úgy tíz-tizenkét év múltán sorsom elszólított a városból, nem figyeltem tovább a Lebuki patak történetét. Ma már (úgy tudom) szerencsére rendezetten folyik a Lebuki. A feledés kegyes fátyla pedig (ahogy szokott) ráborul minden beváltatlan és beváltott ígéretre.

Hirtelenjében már én sem emlékszem pontosan: melyik év is lesz az elrugaszkodásé? És hány évig kell még aludnunk az egy millió új munkahelyig?