Laci, a kapus

Aki hajlamos az áthallásra, és a cím felidézi számára a mostanában zajosan felújított István, a királyt, nem sokat téved. Laci király volt, pontosabban lehetett volna. Kapuskirály.
Aczél Laciról van szó. Az én generációmnak talán nem kell bemutatni őt, a Fradi, egynéhány esetben a magyar B válogatott reményteljes, legendás kapusát. Nagytehetségű fiatalember volt, aki amúgy istenigazából eltékozolta a tehetségét. Parádés védéseinél csak a balhéi voltak parádésabbak.
Egyszer aztán elunták a Fradiban és leadták (akkoriban azt hiszem még nem eladták a játékosokat) a Dunaújvárosi Kohászhoz. Kellett a jó kapus, megszületett a jelmondat is: „Aczél kapus acélváros bajnok lesz a Dunaújváros”. Nem lett. Lett viszont rengeteg balhé. Laci alapvetően jó srác volt, csak kicsit, hogyan is mondjam, bohém. Igaz, ifjú újságíróként én magam is legalább négyszer elhittem, megírtam, hogy most aztán igazán megkomolyodik, megígérte, megfogadta. Aztán másnap jogosítvány nélkül, kicsit ittasan karambolozott. Elkefélték. (Természetesen?) Másik évben egy szurkoló havert, aki inni hívta, elutasított mondván most éppen jó útra tért. Mivel a haver erősködött, Laci kicsit meglökte, az elesett. Ezer ilyen esetből kétezer haver fölkel és leporolja a nadrágját. Ez nem. Beütötte fejét a járda szélébe és meghalt. Laci börtönbe került, de harmadolták, szerintem örültek, hogy megszabadulnak tőle. A városi tanácselnök kocsija várta a börtönkapuban, másnap már sikerrel védte a Kohász hálóját. Ígéretesen induló sport pályafutásának valami semmiség vetett véget. Egy edzőtáborozáson emelt hangon nehezményezte, hogy rövid a reggelire kapott debreceni. Utolsó dobása volt. Kirúgták. Ilyen az a ritka eset, amikor kolbásszal telik be a pohár.
Mielőtt eltűnődnénk a sors különös fordulásán, egy igazi Aczél-sztorit azért elmondok. Szovjetunióban (a testvérváros Vorosilovgrádban) turnézott a csapat. A vendégeskedés végén nagy fogadás, ivászat, pohárköszöntők, innen, onnan. Laci is jelentkezett, hogy szólni szeretne. A magyar delegáció vezetői rosszat sejtve le akarták beszélni. Nem, Laci hajthatatlan volt. Felállt és tolmács útján bejelentette, hogy egy magyar verssel, mégpedig oroszul szeretné köszönteni a házigazdákat. A magyar vezetők fejükhöz kaptak, bevették az utolsó Andaxinjukat. Egyfelől nem feltételezték, hogy Laci kívülről recitálna egy verset, másfelől biztosan tudták, hogy nem beszél oroszul. A vendéglátók azonban ünnepelték és már előre tapsot kapott. Nem lehetett megakadályozni, hogy elhangozzék Aczél Laci pohárköszöntője. Megemelte a poharát és mély átéléssel szó szerint a következőket mondta:
„Családi kör.
Írta Arany János
Vécserom, vécserom mindenki szpaty
bogárka kaput jobttvojematy.”
Halálos csöndben ült le. Óriási botrány lett belőle, de azt azért nem merném állítani, hogy ekkor bomlott volna fel a szovjet és a magyar nép máskülönben megbonthatatlan barátsága.