A mi riasztó ünnepeink

Szaporodnak azok a naptári ünnepek, amelyeken (igaz, más-más okok miatt) autócsordák húznak el a fővárosból, de csúcsforgalom van a legtávolabbi mellékutakon is.
Nemzeti ünnepek előtt komoly, egyenruhás férfiak jelennek meg a képernyőn és biztosítják a nagyérdeműt, hogy mindent megtettek az ünnep szépségének és emelkedettségének biztosítására: megrendelték a kordonokat, kétezer rendőrt hozatnak fel a fővárosba, készen állnak a vízágyúk.
De vannak itt más ünnepek is, amelyek egyre nagyobb rémülettel töltik el a lakosságot. Itt van például a legutóbbi. Menetrendszerűen képernyőre jön a kedves szőke hölgy, (már új frizurával) és elmeséli: mennyi sok a baj, a gond, de megnyugtathatja a főváros lakosságát, hogy mégis minden a legnagyobb rendben van. Vigyázva lesz a virágokra, a nénik retiküljeire, újraszabályozták a közlekedés rendjét, mindenki emelkedett lélekkel emlékezhet, és leteheti a kegyelet virágait szeretteinek sírjára.
-A jó édesanyádat, a tiedét te köcsög! - Na ezt már két autós üzeni egymásnak az új köztemető környékén, miután egyik is másik is másfél órás araszolás után még mindig két kilométerre van a sírtól, ahol édesanyja nyugszik.
Ideges félelemmel terhes (eredetileg kegyeletes) ünnepünk körül valami nagyon nincs rendben. Operacionalizáljuk a problémát! Mást úgy sem tehetünk.
l. Korunk láthatóan nem tűri, hogy évi egyetlen (netán két) napba szorítva rójuk le kegyeletes tiszteletünket elhunyt szeretteink sírjánál. (Mi történne, ha az elhalálozás évfordulóját, névnapját, születésnapját stb. használnánk a megemlékezésre?)
2. Helyrehozhatatlan hiba volt a sok-sok kis sírkertet fokozatosan egyetlen óriás temetővé változtatni a fővárosban. Miáltal idős emberek számára ünnepen is, de már hétköznapon is vállalhatatlan kalandtúra lett fölkeresni szeretteik sírját.
3. A társadalmi mobilitás soha végig nem gondolt melléktermékeként fél ország egy napon indul el falun hagyott szülei sírja felé. Gyakran két irányba, mert a férj szülei Somogyban, a feleségé meg Szabolcsban nyugosznak. A falusi temetők ilyenkor úgy festenek, mint egy 30-40-50 éves iskolai találkozó, ahol epésen meg lehet állapítani, hogy mások, a rég nem látott gyerekkori pajtások mennyire megöregedtek.
Végül az egészet már csak az teszi elviselhetővé, hogy haza lehet menni.
Egyelőre.