A költő hasztalan vonít*

Egyenesen vigasztalónak tartom, hogy első budai otthona előtt, a napokban szobrot avattak Babits Mihálynak. Tájékoztatom a serdülő ifjúságot, hogy Babits Mihály költő volt és 1941-ben hunyt el. Mivel nem vagyok kvízmester, azzal a kéréssel már elő sem merek állni, hogy az ifjúság általam közelebbről meg nem nevezett egyede mondjon egyetlen verscímet Babitstól. Az pedig teljes reménytelenség, hogy az illető egyed a „Midőn az est, e lágyan takaró/fekete sima bársonytakaró,/melyet terít egy óriási dajka,/a féltet földet lassan eltakarja / kezdetű verset folytatni tudná, egyáltalán képes lenne fölismerni.
Azért (is) vagyok ilyen szkeptikus, mert nemrég valamely nagy pénznyerési lehetőséget kínáló tv-műsorban, két érettségiző kislány meglehetős kétségek között állt azon irgalmatlanul nehéz kérdés előtt, hogy vajh’ ki írta az Akasszátok föl a királyokat című verset. Hosszasan gondolkodtak az opciónak felajánlott József Attila felett, aztán kisütötték, hogy Attila nem. De hogy akkor ki lehet a tettes, hát arról nem volt fogalmuk. Kérték a másik opciót, amelyben Petőfi neve állt. Nyertek. (Megjegyzem néha érdemes ilyen műsorokat nézni, hogy az ember felmérje az ország általános műveltségének színvonalát és méltó módon elképedjen, mi mindent nem tudnak a játéknak aposztrofált nyilvános pénzszerzésre vállalkozó játékosok. Emlékezetes eset, midőn egy máskülönben konszolidált külsejű, magyar állampolgárságú nő nem tudta, hogy Makó város melyik folyó mellett fekszik. A Dunához tette.)
Ahányan kis hazánkban ma nem olvasnak verset, körülbelül tízszer (százszor?) annyian írnak. Irodalomtörténészeknek és pszichológusoknak való kérdés: vajon miért akar verset írni az, aki utoljára a Hull a pelyhes fehér hó/ Jöjj el kedves télapó/ kétsorost olvasta és memorizálta.
Az írásra irányuló, vakmerő hajlandóságot onnan (is) tudom, hogy hajdan a Kiskegyedben hirdettünk egy versfaragó versenyt. Tetézve azzal a lehetőséggel, hogy a Mikroszkóp Színpadon színiiskolások majd nyilvánosan fel is olvassák az alkotásokat. Kibéreltük a színházat és akár hiszik, akár nem reggel kilenctől éjfélig folyt, csak folyt a sok versnek nevezett, de annak azért nem nevezhető klapancia fölmondása.
De, vigasztalódjon, aki mer! Vannak, akik szeretik a költőket. Akár Babits Mihályt is. Bizonyság rá, hogy Esztergomban volt nyaralója elől ellopták a költő bronzból készült mellszobrát.

*Aki tudja, hogy ilyen címmel ki írt verset, nos az már méltán lehet büszke.