Szövetkezni, de elébb megbotozni kellene

Olvasom, hallom, látom (a tévében), hogy okos agráriusok (hogy ne mondjam: parasztvezérek) felfedezték a magyar mezőgazdaság minden problémájának végleges megoldását: szövetkezni kell! Ha nem lennék felindult, nekem meg röhögnöm. Röhögnöm kell.
Hosszú (mégis rövidnek tűnő) életem során - kisebb költői túlzással élve - legalább ötször láttam tutira tönkretenni, majd arcátlanul megmentettnek nyilvánítani a magyar mezőgazdaságot. Amelynek nemzeti értékteremtő hajlandósága és képessége, napjainkra a nulla irányába konvergál.
Persze, tudom én, hogy a falusi népességnek (a paraszt embernek) semmi se jó. Ha süt a Nap, ha esik, ha hideg van, ha meleg, az valamilyen kultúrára biztosan éppen rossz. De hogy a mezőgazdaságot ért szándékos és szinte folyamatosnak mondható károkozásnak nincs köze az időjáráshoz, azt egykor volt falusi gyerekként bizton kijelenthetem.
Ahol én felnevelkedtem ott 1945 előtt működött egy tekintélyes, 10 ezer holdas állami tulajdonú mintagazdaság. De olyan ám, hogy abban minden mezőgazdasági terméket feldolgoztak, 20 kilométernyi hosszúságú un. mezőgazdasági kisvasút is szolgálta a termelést és értékesítést. A földosztáskor természetesen szétosztották a földet. Oké. De szétverték a felosztott földön termelt javak feldolgozására, értékesítésére továbbra is alkalmas, sőt szükséges közös épületeket is. A rombolás gyönyörében még a kisvasút talpfáit is felszedték.
Nem találtatott egy okos ember, aki azt mondta, volna, hogy ez hülyeség? Biztosan lett volna ilyen csak jobbnak látta hallgatni. A néhány kilométerrel távolabbi kastély kirablását sem állította le senki mondván: hé emberek, ez már a tiétek, a magatokét lopjátok!
Jött az ezerszer elátkozott tszcs. Aztán ötvenháromban a júniusi fordulat, aztán 1960 táján újra a termelőszövetkezetek szervezése. Sok kínlódás és könny árán végre megerősödött és Európa csodájára, ismét híressé lett a magyar mezőgazdaság. Soha nem tapasztalt jólét honolt a falvakban. Nem sokáig.
A történelmi igazságszolgáltatás nevében újra szétverték a mezőgazdaságot. Egy habókos ügyvéd vezetésével a magyar paraszt járomba fogott két tehénkével, a népszínművekből ismerős rámás csizmában, újra a maga nadrágszíj parcelláján indult el (állítólag) Európa irányába. Sajnos a helyi tejbegyűjtőig sem ért el, mert azt közben bezárták, eladták, a húsfeldolgozó, meg a konzervgyártó üzemmel együtt.
És most (sokadszor újra) előjön az ügyeletes okos, aki szerint mégis csak szövetkezni kell. Holott a sírt, hol apja nyugszik, kellene megbotoznia.