Tetszik tudni, Szűz vagyok

Úgy elsőre nem is gondoltam volna a velem szemben utazó ifjú hölgyről. Olyan üde volt, szép és kívánatos. Békésen zötyögtünk a vonaton via Székesfehérvár. Alkalmi ismerősként beszélgettünk mindenről, őszről, télről, irodalomról és más efféle lomról, amikor hirtelen jött őszinteségi rohamában bevallotta, hogy ő bizony Szűz. És bizonyára ezt már észre is vettem. Óvatosan közelebb ültem a vészfékhez. Ezek után hozzá tette, hogy ugye most már nekem is teljesen világos, miért jár kommunikációs szakra. Szerinte ebből az is érthető, hogy hétfőn kettes lett a zárthelyi dolgozata. (Csak mellékesen jegyzem meg: mindeddig nem hittem volna, hogy a jövő kommunikátorainak zh-t kell írni. Sőt, hogy egyáltalán írniuk is kell valamit.
Körülnéztem a kupéban, lesz-e segítség, ha már szükség lesz rá. Közben értőn bólogattam, persze így már az is világos, hogy tegnap miért szakítottak Gézával. Ami természetesen várható volt, hiszen az illető Géza Hal. Aha! Fehérváron szépen elköszöntünk egymástól, ám előbb megkérdezte, hogy ugyebár én Skorpió vagyok. Na most, kérdem én tisztelettel, meddig áll a vonat Fehérváron? Hát fogok én vitatkozni egy máskülönben Szűz kislánnyal!
Polgárdiig tűnődtem, vajon kinek a bűne lehet, hogy egy máskülönben értelmes, szép kislány, hogyan is mondjam, hogy senkit ne sértsek, szóval egy értelmes máskülönben Szűz kislány ugyebár: éppen hétfőn ír kettes zárthelyit, és szakít a Hal Gézával. Tetszenek érteni!
Jó negyedszázada, pontosan huszonnégy esztendeje, egy vidéki újságnál elhatároztuk: a mindig mókás szilveszteri számban közlünk egy horoszkópot. Hát, akkoriban egy napilapnál ez olyan skandalum volt, mintha, mintha mondjuk, manapság egy magazin horoszkóp nélkül merészelne megjelenni. A bevezetőben politikailag jól körülbástyáztam, hogy ez csak tréfa, szilveszteri bohóság, egyszer egy évben igazán, ne is tessék elhinni, csak viccelünk, hogy a dialektikus materializmus meg ilyesmi. Pesten akkoriban (tudomásom szerint) egyetlen embertől, illegálisan lehetett venni horoszkópot. Vettünk.
Januárban meg is kaptam érte a magamét, hogy mit képzelek én, hogy hülyítem a népet, különben is jobb lenne, ha rendezném a magánéletemet. Minden politikai-szakmai nézetletérésnek ez volt a vége. Tudniillik a magánéletem. Aztán valahogy elmúlt a vihar. De hogy a horoszkópírás olyan karriert csináljon, mint amilyet csinált, hát azt soha nem gondoltam volna. Már csak azért sem, mert az ideológiai titkár szigorúan a lelkemre kötötte, hogy a jövőben eszembe ne jusson hülyíteni a népet.
Mintha ez kizárólag az ő előjoga lett volna.