Szerepem egy Jancsó-filmben

Délelőtt 10 óra múlt 5 perccel, amikor megkínáltak egy filmszereppel. Az ember megjegyzi a sorsfordító dátumokat. A segédrendező hívott fel, hogy Miki bácsi személyesen kér: ekkorra, meg akkorra menjek ki Leányfalura, ahol forgat. Vigyem a harmonikámat is, mert szerep vár. Kicsit kérettem magam, mondván tiszta play back volt a harmonikás, nyáresti szereplés a tévé esztrád műsorában, de a segédrendező rám parancsolt, ne gatyázzak, kellek az új filmbe és kész. Nem sérthetem meg a Miki bácsit. Tényleg nem.
Adott napon, reggel 9-re kiautóztam Leányfalura. Sürgés-forgás, már ami egy filmforgatáson szokott lenni. Kérdezem Miki bácsit, hogy miről szól a film? Azt még nem lehet tudni, mondta. Mi lesz a címe? Talán az, hogy nekem lámpást adott a kezembe az úr Pesten, vagy valami ilyesmi. Eltűnődtem a címen. Őszintén szólva, bőven volt is rá időm, mert csak délután fél ötkor szólítottak: jön az én jelenetem. Nyolcan ültünk egy hosszú asztalnál. Ha jól emlékszem ott volt a neves koreográfus Novák tata, Hernádi Gyula bátyánk, a jeles újságíró Bodor Pál (Diurnus), mások is, és persze Miki bácsi. Én meg húztam Jancsó Miklós nótáját (lásd a szeptember 4-i blogot). Felvétel, csapó. Egymásután ötször. Ötször énekeltük el, ötször bejött a képbe egy fickó és szerepe szerint megkérdezte Miki bácsit: rendező úr, miért van feketében? Mert gyászolok. Kit? Még nem tudom. Na, ez volt a jelenet. Hát, így készül a film.
Innentől kezdve ahol csak megfordultam, és amikor csak lehetett, mintegy mellékesen elejtettem a célzott megjegyzést, hogy: éppen most csináltunk egy filmet a Jancsóval. Hadd irigyeljenek! Rohamosan nőtt a tekintélyem. Terjedt a hír: Miskolczi filmet csinált a Jancsóval. Eljött a bemutató napja. Éppen külföldön voltam, de sebaj, a Puskin mozi műsoron tartotta a filmet. Megvettem két teljes sort. Minden barátomat, boldog boldogtalant meghívtam. Mégis csak egy közös film a Jancsóval! Immár benne vagyok a filmtörténelemben.
A szükséges biztonsági előkészületeket is megtettem. Sötét napszemüveg, fülig lehúzható sísapka, sál az ál elé. Nehogy már a közönség felismerjen a film végén, mutogasson rám, autogramért zaklasson, esetleg hangosan ünnepeljen. Az ilyesmit ki nem állhatom. Hát, hogy rövidre fogjam, az ötször felvett jelenet egyszer sem volt benne a filmben. Kihagyták. A barátaim egy évig cikiztek.
Viszont a közönség köréből az ég világon senki nem ismert fel. És ez is valami.