A fogorvosom úgy véli

Azt mondja minap egy javakorabeli (ne szépítsük: idősebb) kedves fogorvos, hogy ő bizony a katonaságnál tanulta meg, de örökre, hogy nem mindig az van, amit szeretne. Ebben a tudatban élte le boldog életét. Ha hozzá számítjuk, hogy mindössze fél évig (előfelvételisként egy évig?) nyúzta az angyalbőrt, akkor elgondolkodtató ez az életre szóló tapasztalás. Arról nem szólva, hogy a legenda szerint az „urakkal” finomabban bántak a seregben, mondván: maguk értelmes emberek, egyetemisták, egyik másikuknak talán még érettségije is van.
Minthogy benne dolgozott a számban nem tudtam a Magyar Néphadsereg ilyen megkésett és áttételes dicséretére reagálni. Mert dicséret ez. Egykoron legtöbben és legkésőbb a seregben tanulták meg, hogy bizony: nem minden úgy van, ahogy akarjuk. E felismerés nélkül pedig nehéz élni. De velünk, a közelünkben élni talán még nehezebb.
Nemrég maga Szekeres honvédelmi miniszter is, bátortalanul bár, de felvetett, hogy kellene valami honvédelmi szolgálat, ha netán tán. Véleménye persze eredhet szakmai szükségből is. De kisvártatva eszembe jutott, hogy egy alkalommal mintha az ellenzék vezére is oda nyilatkozott volna, hogy az ifjúságnak egyáltalán nem lenne ártalmas az efféle időtöltés. Ő mondta ezt, akiről hírlett, hogy igen nehezen, sőt nagyon nehezen viselte az egyetem előtti katonáskodást.
Ha ennyien mondják, (ráadásul egyszer már magam is gondoltam rá) lehet, hogy van benne valami. Mert! Hol tanuljon a mai ifjú ember lemondást, önfegyelmet? Hol tanulja meg fegyelmezetten tudomásul venni, hogy nem minden akarata szerint történik? Néha azt is, hogy a hülyeséget, sőt a hülyéket is el kell viselni. Merthogy ezen tudományok nélkül nehezen élhető végig ez a kurva élet.
Az óvodába bejön az anyuka és patáliát csap, az iskolába a diák seggbe rúgja a fizikatanárt, a kedves vendég a diszkóban szétveri a berendezést, kanyarban, a fater autójával az ifjú 140-el föltekeredik a fára, a csaj, vagy jön, vagy jön egy másik, esetleg összedől a világ és érkezik a mentőautó.
Fegyverforgatás tudományát annyira nem hiányolom. De amit ezen közben meg kellett tanulni! Az hiányzik egy nemzedékből. Csak a tolerancia, meg az imént felsorolt (önfegyelem, lemondás stb.) erényére gondolok. Ami nélkül olyan a mai ifjúság, szóval olyan, amilyet egyre többször észlelünk utcán, munkahelyen, szórakozóhelyen. Már ha eljárunk ilyen fizikálisan és mentálisan is veszélyes helyekre. (Véli mindezt olyan valaki, aki egykor maga is leszolgálta az idejét.)