Lantos Miskával Végh Tóninál

Mind a két néven nevezett úr, Lantos Miska is meg Végh Tóni is emblematikus figurája a magyar focinak. A magyar futball szövevényes történetéhez képest ez a kicsi, amit mesélendő vagyok, onnan jutott eszembe, hogy tegnap megtaláltam Végh Antal egy dedikált könyvét: „Nagy sorstársamnak, Miskolczi Miklósnak hű baráti szeretettel Végh Tóni.” Bevallom, olyan nagy barátságban sohasem voltunk, hogy ahhoz nehéz lett volna hűnek lenni, de ez mindegy is.
A hetvenes években Lantos Mihály, az aranycsapat aranyfedezete lett a székesfehérvári Videoton edzője. Úgy jártunk hozzá az ötvenes évek régi nagy dumáit hallgatni, (ahogy ma mondanák: levenni), mint ájtatos nénik a szentkútra. Óriásikat tudott mesélni a (futball) óriásokról: mikor mit mondott az Öcsi, a Pupos, a Kocka, hogy volt, mint volt. Mindössze egyszer bicsaklott meg. Amikor korszerűsíteni akarta a dumát. Azt mondta: egyszer (edzésen talán) összerúgott a Cziborral. Szegény Zolinak a ballábán úgy feldagadt a nagyujja, mint a kettőhu, na itt bizonytalanul megállt, és tekintettel a nálánál jelentősen fiatalabb hallgatóságra, nem különben az ötvenes évek óta bekövetkezett inflációra, a kettő huszas lókolbász árát kis gondolkodás után felemelte négy ötvenre. Szóval úgy feldagadt szegény Czibor lábujja, mint a négy ötvenes lókolbász. De így már nem is volt olyan érdekes.
Végh Tóni, a Miért beteg a magyar futball c. pamflet elhíresült szerzője akkoriban éppen a Mányi TK, az MTK edzőjeként értett a focihoz. Lantos Miskával egyszer elmentünk Mányra. Tóni éppen a futballpályán szorgoskodott. Póznákra szereltek százas égőket, merthogy, ezentúl villanyfényes mérkőzések is lesznek a faluban. Lekászálódott a létráról, lekezeltünk és a mi Tónink nem ismerte föl a bemutatott szőke férfiban az aranycsapat tagját. Azt mondtuk róla, hogy ő is edző szeretne lenni. Tóni erre, hozzá méltó, nagy ívű előadást tartott a foci lényegéről, az előretolt, meg hátrahúzott ékekről, meg a négy plusz kettes, meg mit tudom én hányas és milyen rendszerekről. Csak akkor sápadt el, amikor megmondtuk neki, hogy kinek is magyaráz.
Nagyon mégsem haragudhatott meg rám a tréfáért, mert a fent idézett dedikációt jóval a történtek után írta.