A hely története

Nem is értem. Majd’ minden település önkormányzata beleszakad az igyekezetbe, hogy rendezvényeket szervezzen, élhetőbbé tegye a környezetet, kedvet csináljon a helyben maradáshoz, szaval az önazonosság tudat fontosságáról, és mégis, megfeledkezik mindezek egyik alapfeltételéről. A hely, a szűkebb pátria történetének ismeretére gondolok, a helytörténetre, amit régen honismeretként is emlegettek.
Makacsul hiszem, hogy a vágyott és célul tűzött lokálpatriotizmushoz, az egymáshoz tartozáshoz szükség van a múlt ismeretére, a másoknak minden bizonnyal jelentéktelennek tűnő közös múltra, amelyet csak mi, helybéliek tudunk, amiről magunkra és egymásra ismerünk.
Hétfőn kezdődik a tanítás. Van abban valami elgondolkodtató, hogy a kis- (és nagy) iskolás tudja – ha tudja! - mikor adták ki az Arany Bullát, mikor volt a Váradi Béke, de jobbára úgy vénül meg, hogy lakóhelyének, saját falujának történetéről, múltjáról – ahogy manapság mondják - halvány lövése sincs. Nem tudja, mikor épült az iskola ahová naponta bejár, hol és hogyan múlatták ük- déd- vagy nagyszülei az időt, mikor szentelték fel a templomot, miért is nevezik teszem azt Boristának azt a falurészt, ahol a házuk áll.
Kicsit hazabeszélek, mert az utóbbi időben két település helytörténetével is foglalkoztam, és mondhatom, hogy mindkét helyen a lakosság örömére. Kutatásaim során feltárt adatokat hasznosítva az egyik helyen az első gyógyszertár megnyitásának 80., a másik helyen az első iskola kapunyitásának 100. évfordulójáról emlékeztek meg. És az alkalomra kifényesedtek a tekintetek, hazajöttek a régen eltávozottak, megbékültek egymással a haragosok. Emléktáblát avattak. Ünnep volt.
Kérdezem. Helyén való az, hogy általános iskolákban, de még gimnáziumokban sem tanítanak, legalább néhány órában helytörténetet? Kinek kellene ráébrednie arra, hogy a hazaszeretet ott kezdődik, ahol a gyerek tudja, hogy az utcájukban álló krisztuskeresztet az iskolapadban mellette ülő srác dédnagypapája állíttatta, miután hazatért az első háborúból. Vagy a nagyharang! Egykor közadakozásból gyűjtötték a rávalót. Ha tudja, hogy a nagytatája, anno 150 koronát jegyzett azon a gyűjtőíven, hiszem, hogy szívesebben hallgatja a déli harangszót is.