Hol romlott el?

Hol romlott el?

Megyek a Villányi úton. Szemből közelít egy elhanyagolt külsejű férfi. Érzem, hogy megszólít majd, ha közelebb ér.
De nem is itt kezdődik a történet.
Harminc éve, vagy huszonöt, az Élet és Irodalom hajdani szerkesztőségének folyosóján. Megbecsült külsősként hordtam oda cikket, riportot, könyvkritikát stb. Mint máskor is, gyanútlanul lépdeltem a folyosón, talán éppen Katona Éva szobája felé, amikor valahonnan elém pattant egy lángoló tekintetű, ismeretlen ifjú, kezet nyújtott, mondta a nevét, és tapintható büszkeséggel hozzátette:
-Erdélyből vagyok.
Nem emlékszem, hogy a közléstől különösebben meghatódtam volna. Csak üdvözült arca jutott néha, néha eszembe.
Na, most jön a férfi, a Villányi úton.
Nem csalódom, mert megszólít.
-Uram, nem adna pár forintot? Egy levesre valót.
Még annyi idő sem telik el, hogy a zsebem felé nyúljak, amikor biztatóan hozzáteszi:
-Nem vagyok erdélyi!
Megkapja a levesre valót, de…

Hol romlott el ez a világ? És kik rontották el?