Túl kreatív kreatívok

Kopik az asszociációs képességem. Egyre több olyan tévé reklámot látok, amit nem tudok értelmezni. Adva van egy filmszkeccs (féle), ami mondjuk, mintha szólna valamiről. Aztán jön az eddig látottakkal semmiféle kapcsolatot nem mutató valódi reklám, hogy vegyek, tegyek, kérjek stb. Ha nem ismerném valamelyest a szakmát, azt hinném, hogy a különböző reklámügynökségekben, hogy úgy mondjam történelmileg azonos időben hülyültek meg a kreatívok. (Kreatív, ezúttal főnév. Így nevezik, azokat az urakat, hölgyeket, akik az ügynökségeken harminc centivel a padló fölött járnak, hétköznapi beszélgetéseikbe gondosan belekevernek néhány angol szakkifejezést, és pihent agyukból kipréselik azt, amit én mostanában gyakran nem értek.)
Talán említettem, már, hogy valamelyest ismerem a szakmát, tudom, hogy nem ők hülyültek meg, hanem én. Na jó, mondjuk csak tompulok.
Mondok egy példát. Sértés nélkül megtehetem, mert az illető banknak évtizede elégedett ügyfele vagyok. Szóval, egy estélyi ruhás hölgy bemutat egymásnak két elegáns urat. Az egyik olasz, a másik doki, akinek két félig telt pezsgős pohár van a kezében. A hölgy szóvá is teszi ezt, mire a doki azt mondja, hogy azért tart két poharat, mert szomjas. Ezután jön a széles tévéközönségnek kommunikálni kívánt információ. Látjuk amint egy masszív viadukt átváltozik néhány nyápic, színes vonallá miközben közlik, hogy az illető bank megújult.
Hogy oda ne rohanjak!