Vígaszágon

Egyelőre csak magyar sportriporter nem szeretnék lenni Pekingben. Ennyi csalódást lenyomni a hajnali tévénézők, rádióhallgatók torkán nem lehet könnyű. Szenvednek is, rendesen. Ma hajnalban a „bezzeg majd a párbajtőr csapat” is elvérzett. Persze még semmi sincs veszve, Melbourne-ben is a 8. nap után jöttek az eredmények (Vitray itthonról). Mentálisan sincs semmi baj, Schmitt Pál csak jó kedvében tartotta szükségesnek, hogy Hegyibeszédet tartson a teljes pekingi sportdelegációnak. Apropó, magyar sportvezető sem szeretnék lenni, egyelőre. Lehet, hogy magyar kormány sem, mert ha nem lesz 6-8 arany, a megcélzott 26-28 érem között, sőt 26-28 érem sem lesz, akkor megnézhetik magukat a miniszter urak, elnökükkel együtt.
A kínai zászlót viszont alighanem átrajzolják. A bal sarokban lévő négy kisebb arany csillag, egykor a munkásosztályt, a parasztságot, az értelmiséget és a forradalmi katonaságot jelképezte. Egy idő óta a negyedikről azt terjesztik, hogy azok a nemzeti vállalkozók. Ne tekintsék a belügyekbe való durva beavatkozásnak, de szerintem lassan kezdhetik hímezni az ötödik arany csillagot is, a nemzet sportolóinak.
Mi pedig egyelőre a vigaszágon vigasztalódunk.

Én mindenestre, vigasztalhatatlan vagyok.