Ősz Feri

Eszembe jutott Ősz Feri. Aki emlékszik rá leginkább, mint a hajdan volt, második táncdalfesztiválon konferáló, valószínűtlenül vékony, szőke, esetlen mozgású humoristára emlékszik. Talán, mint a Ludas Matyi munkatársára. Onnan került a táncdalfesztivál színpadára, mégpedig azért, mert a tévénézők kezdték túl komolyan venni a szavazást, tudniillik, hogy a „Csongorádi kisbíró unokája” volt-e jobb, vagy a „Drága bakter úr”. Villámhárítónak állították oda, és azért (is) éppen őt, mert a Ludas szerkesztőségében ő volt színpadképes. Itt, a Ludas szerkesztőségében kapta a nevét is, de sokkal korábban, amikor még első zsengéit vitte Tabi László főszerkesztőnek, aki azt találta mondani neki, hogy Herbst, Herbst, ilyen névvel nem lehet maga humorista. Akkor fordította le a nevét németről és lett Ősz. Pedig első, talán a legelsők közül való sztorija a nevéhez kötődik. Midőn Egerben töltötte tényleges katonaidejét (emlékeznek még erre a fogalomra?) így szóla hozzá az őrmester: Herbst, én azért szeretem magát, mert olyan eklatáns.
Lehetett szeretni. Együtt dolgoztunk egy vidéki újság (a Dunaújvárosi Hírlap) szerkesztőségében. Aztán eltanácsolták. Mondom most, de valójában kirúgták. Hogy miért? Fél éve is elmúlt már, hogy ott dolgozott azon a folyosón, ahol a városi pártbizottság első titkára is naponta többször megfordult, mi több a folyosó végén egy WC-re jártak.
Egyszer vöröslő fejjel megjön a főszerkesztő és kérdőre vonja:
-Feri, meg vagy te őrülve, igaz, hogy nem köszönsz a Juhász elvtársnak?
-Igaz.
-És miért?
- Nem vagyunk egymásnak bemutatva – mondta az etikettre egyébként fikarcnyit sem adó Ősz.
Nemsokára már csak külsősként erősíthette a szerkesztőséget.
Korábban más megbocsájthatatlan bűnöket is elkövetett. Ötvenhatban például Jugoszláviába disszidált, de meggondolta magát és visszajött. Az egri újságnál kapott munkát, ahol sok balhéja után már nagyon kiállt a rúdja, amikor egy hétvégén hazautazott Pestre és onnan küldött egy táviratot a szerkesztőségbe: Fiam közlekedési balesetben elhunyt – Herbst néni. Aztán megvárta a keddi újságot, amiben természetesen erényeit, tehetségét méltató szép nekrológot rittyentettek róla. Visszatérve Egerbe, kezében a nekrológgal röhögve megkérdezte: és ezt a derék fiatalembert akarjátok ti kirúgni? Természetesen röpült.
Meglehet, az utóbbi történet csak legenda, de jó.
Olyan Őszferis. (Van még!)