És még miért rossz az öregeknek

Nagyon régen, valamelyik jópofa szomszéd megkérdezte a lépcsőházban játszó kiskamaszt: na Jóska, mi akarsz lenni ha nagy leszel? Négyezerért nyugdíjas - mondta kissé szemtelenül a srác. (A négyezret, és egyáltalán a nyugdíjak későbbi összegét is most felejtsük el.) A hajdani srác néhány éve már elérte a nyugdíjkort, amit az Istennek sem akar tudomásul venni. Aligha a lehetséges nyugdíjának összegével elégedetlen. Sokkal inkább a rá váró társadalmi státusszal.
A rohanvást fejlődő ipari, (elektronikai) társadalmakban kíméletlen tempóban csökken az életkor presztizse is. És ne tegyünk úgy, mintha ez csak az utóbbi húsz év hozadéka lenne. Igaz, ma már a szentimentális biztatás, a kegyes hazugság sem hangzik el a nyugdíjas búcsúztatókon: hogy majd tessék ám visszajönni, mert tanácsaira mindig szükségünk lesz. Ugyanis nem lesz rá szüksége senkinek. Az egykor megvolt tudás, szakértelem, tapasztalat már az első nyugdíjban töltött napon kezd amortizálódni. És mint egy 4-5 éves számítógépre, már senkinek sincs rá szüksége.
Nem véletlen az a jelenség, hogy manapság nem a fiatalok akarnak az idősebbekhez hasonlítani, felnőni, hanem az idősebbek, a papák, mamák majmolják gyerekeiket, már ameddig ízlésük és erejük engedi.
A megélt életkor (mondjuk ki: az öregség) devalválódása a társadalom érzelmi elsivárosodásának következménye (is). Az új és új generációk vívódnak (persze kimondatlanul). Nem tudják eldönteni, hogy örüljenek-e az elődök egyre hosszabbra nyújtózó életének, vagy a maguk számára nevesített hátrányait sorolják titokban.
Mitől rosszabb ma öregnek lenni, mint régen? Mondjuk, a bármilyen teljesítménytől való lassú, vagy gyorsabb elzárás pokoli élményétől. A nemzedékek egymástól való földrajzi és társadalmi eltávolodásától. A tradicionális menekülő útnak ismert családok felbomlásától. Attól, hogy a most elöregedő generáció tagjai „elfelejtettek” elegendő utódot nemzeni. A társadalomban (demográfiailag mindenképpen abnormálisan) sok az öregember. Az öregek között szokatlanul sok a másoktól függő, sőt kiszolgáltatott nagyon öreg. A sok oldalról nyúzott középgenerációnak pedig, miután felnevelte utódait jóformán szusszanásnyi ideje sincs, és már az elődök sorsát kell igazgatnia.
Kérdezem: ezekhez a gondokhoz képest, mit jelent a nyolcvanezerre lefaragott 13. havi nyugdíj?