Egy magyar Krisztus

Megkezdődött a muzulmán hívők mekkai zarándoklata. Mekkába zarándokolni (életében legalább egyszer) minden muzulmán hívő számára vallási előírás. A szegényebbek egy életen át gyűjtögetik a rávalót (persze sokan hiába). Akinek viszont sikerül, büszkén felírja házának falára: e ház tulajdonosa járt Mekkában. Jeruzsálemben, az un. szemétkapuhoz közel magam is láttam egy ilyen táblát.
A katolikus vallás nem ír elő effajta kötelező zarándoklatot. Az izraeli szenthelyekre jobbára csak turisták látogatnak. De azért, köztük is vannak, akiket szent fogadalom köt az utazáshoz. A kilencvenes évtized elején találkoztam egy magyar zarándokkal.
Vállra akasztható tarisznyával, ünneplős posztó ruhában érkezett a Ferihegyre. A fia hozta odáig, egy borsodi faluból. Csak az első Izraelben töltött éjszaka után kapott figyelmet, amikor beosztott szobatársa kijelentette, hogy a továbbiakban nem kíván vele egy szobában aludni. Érvei meggyőzhették az idegenvezetőt, mert ettől kezdve a hetvenöt év körüli öreg egyedül lakott. Minek következtében már hajnalban kiült a szálloda halljába, hogy el ne késsen. Továbbá, az Istennek sem fogadta el a részvételi díjjal egyébként kifizetett reggelit, mondván ő már megszalonnázott a szobában. Szóval, nem csupán a meleg izraeli nyárban viselt posztó ruháján látszott, hogy nem kimondottan gyakorlott turista.
Feri bácsi igazi zarándok volt. Úgy történt, hogy annak idején kényszerűségből részt vett a második világháború néhány csatájában, és valahol talán Kurszk környékén egy aknatölcsérben lapulva megígérte a Jóistennek: ha egyszer élve hazakerül, elzarándokol a szentföldre. Hazakerült. Aztán élt, mint mindenki más: megnősült, jöttek a gyerek, dolgozott látástól vakulásig, beszolgáltatott, végül bekényszerítették a téeszbe, és közben kíméletlenül múlt az idő. Feri bácsit pedig egyre jobban nyomasztotta a Jóistennek tett ígéret. Hosszú ideig talán azzal nyugtatta magát, hogy politikai okokból sem utazhat Izraelbe. Egy szép napon azonban megnyílt lehetőség. És hát, szóval sokáig már nem lehetett halasztgatni. Eladta az utolsó tehenét, a gyerekek is besegítettek, a község plébánosa is bíztatta. Meggyónt, megáldozott a vasárnapi misén, a pap pedig kiprédikálta, hogy Feri bácsi mire készül, a hívek meg imádkoztak egy sort azért, hogy sikerüljön a zarándoklat. És sikerült.
Miután mindezt megtudtam az öregtől, és eléggé el nem ítélhető módon elpletykáltam a léha turistáknak, Feri bácsi lett a csoport kedvence. Még a Holttengerbe is beleimádkozták. Nagy szégyenkezve levette a posztó nadrágját, és hosszú fehér gyolcs gatyájában megmártózott a vízben. Tetszett neki. Majd úgy sós vizesen gyorsan magára húzta a nadrágot és beült az autóbuszba. Boldog volt. Majd elmeséli otthon.
Csináltam róla egy fényképet a Feltámadás templomában. Tarisznyájával a vállán áll a szentsír előtt. Egy magyar Krisztus.