Mit üzent Kossuth Lajos?

Nincs magyar ember, aki nem tudná a választ, tudniillik, hogy Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje. Az is köztudott, hogy már annak idején felmerült az ismétlés lehetősége/szüksége: ha még egyszer üzennie kell, akkor bizony mindnyájunknak muszáj menni. Ennek az opciónak lehetséges, mélyebb tartalmát, mögöttesét sem énekórán, sem ünnepi alkalmakkor soha nem elemeztük az iskolában.
Hazafias neveltetésem okán, őrizve a gyermeki lelkesedést és naivitást, sokáig azt hittem, hogy Kossuth apánknak valóban csak üzenni kellett és özönlöttek táborába a harcra kész, honszerető, vitéz magyar legények. Na mondd, legfeljebb kétszer üzent, de akkor aztán mindenki huszárnak állt! Nem is tekintem személyes hibámnak, hogy hosszú éltem során érdeklődésem kissé elkalandozott az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről, ahogy az sem érdem, hogy egy helytörténeti munkát felvállalva (vö. Tompa, a pusztában nőtt város, 2006.) rátaláltam egy számomra sokkoló tényre. Amit tanult történészek feltehetően régóta tudnak, csak – őrizendő a forradalom és szabadságharc romantikáját – nem tártak a magamfajta gyermekien lelkesedő tömegek elé. Belegondolni is rossz, hogy azóta hány ilyen lehetséges elhallgatásban volt/van részünk!

Ünnep után, az ünneprontás csúnya bűnét immár elkerülve közlöm a látszatra semmitmondó információt, hogy Tompa, jelenleg kisváros (hajdan Szabadka Szabad Királyi Város pusztájának) észak-nyugati csücskét ma Katonaföldeknek nevezik. Némi levéltári és könyvtári búvárkodás után kiderítettem, hogy miért. Nos! Szabadka városnak 1849. január 15-ig 528 újoncot kellett Szegedre küldeni. Decemberig azonban csak 298 legény vállalkozott a szabadságharcra. „Így még 230-nak kiállítása vagyon hátra, mely számnak kiállításával a toborzást 1849. január 15-ig folytatni kívánjuk, a még hiányzandók kiállításául pedig a sorshúzást január 16-ra tűzzük ki”- írják az újoncfogás illetékesei.
Vagyis, ezen legények hazafias nekibuzdulásból nem siettek a zászló alá. Még annak ellenére sem siettek, hogy „az újoncoknak fogadási díjul” 100 pengő forintot kínáltak, amiből 10 forintot azonnal 90-et pedig az eskütétel után fizettek volna ki. Mégpedig a város terhére. Az új költségek fedezetéül Szabadkán 20 százalékkal emelték a helyi adókat. Ám azonnal számoltak azzal a szégyenteljes lehetőséggel is, hogy a forradalom és szabadságharcban máskülönben lelkes lakosság (a honszeretet nagyobb dicsőségére), nem fogja befizetni a kirótt többletet. „Ezen esetre Tompapusztából a négyes határ felé terjedő tábla 3-3 lánconként köttetett le zálogul a legénységnek”.
Mi tagadás, a második opció lett nyerő! (Hogy egyéb tanulságok levonásától ezúttal tartózkodjunk.)