2009. március 27., péntek | |

Mesék a meseautókról

Szigorú számítások szerint az autó (más néven gépkocsi) legalább 90 esztendeje a rang, a tekintély és a gazdagság jelképe. Aligha vállalkozatnánk arra, hogy összeszámláljuk, hány álomban fordul elő egy akármilyen négykerekű, hány élet veszett el alatta, mellette, benne, és hány karrier roppant meg miatta, hányan kockáztatják hitelüket manapság is egy divatos A8-as miniszteriális autóért. Amit persze nem a mai válságos időben rendeltek meg, de sokkal korábban, amikor tudvalévőleg még könyékig dúskáltunk a javakban, különben sem a minisztériumi büdzséből fizették, hanem.
A bicskanyitogató eset további taglalása helyett (mert azóta már bőven van másiiik) egy mára derűs anekdotává szelídült történetet mesélnék valamely réges-régi autóról. Pontosabban kettőről: egy Pobedáról és egy Volgáról. A protokollra sokat adó derék Tapoczai Jenő dunaújvárosi tanácselnök anno nagyon vágyott egy hivatali Volgára, minthogy igencsak röstellte már a kopott Pobedát. Főleg a sok-sok külföldi delegáció előtt röstellte, na meg azért, mert a Volga akkoriban majdnem olyan rang volt, mint manapság mondjuk egy A6-os. Feltéve ha fekete volt. Tudniillik a Volga.
Eszes ember volt a Tapi, kieszelt hát egy trükköt, ami sok visszautasítás után végre, a régen vágyott Volgához juttatja. Talán Mohamed Reza Pahlavi iráni császár tisztelte meg látogatásával a várost, amikor szemével csippentett a sofőrjének: akkor most, Pistám! És történt. A fényes delegáció városnézésre indult, elől Pistám (aki tudja, hová, merre kell menni) a Pobedával, mögötte az iráni császár, a magyar miniszterelnök és Tapi, a házigazda. És a Május 1 utcában, a megbeszéltek szerint megtorpant a konvoj. A felvezető Pobeda ugyanis lerobbant: hát a dűznis fűzni nem éppen most esett bele a hengerbe?! Pistám idegességet mímelve szerelt, a császári vendég meg kínos kérdéseket tett fel és várt. Teljes égés a Magyar Népköztársaság számára. És ez nap mint nap így megy - mondta álnokul Tapi a 200-as vérnyomással küzdő miniszterelnöknek. Pistám szerencsére percek alatt „megjavította” a Pobedát, de minek is. Amit évek óta hiába kért, még azon a héten kapott egy új Volgát a városi tanács. Jaj, de konyhaszekrény színű zöldet!
A feketére dukkózáshoz azonban már nem kellett minisztertanácsi engedély. Csupán egy kis kamu karambol.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

anno a gépkocsikban a fent felsoroltakon kívűl, "szerelmek " és jó titkárnői és egyég állások is sikeresedtek.