Az előítéletek utóélete

Csütörtökön mondom:


Tele vagyunk előítéletekkel.(Meg oroszokkal?) Ez ugyebár annyit jelent, hogy mindenről előre megvan a véleményünk. Jobbára anélkül, hogy előbb a dolog/jelenség fenekére néznénk, és csak azután mondanánk ki a tutit.  

Azt mondja a barátom, hogy: a világ tele van oroszokkal. Mondja ezt egy mérsékelten luxus szlovák síhotel halljában, ahol a személyzet egyáltalán nem, vagy alig beszél például németül, és a feliratok már többnyire cirill betűkkel íródtak.

Próbálom pontosítani az ítéletet. Közelítsünk az igazsághoz! Mondjunk csak Európát! Beleegyezik. Oké, akkor szűkítsünk tovább. Legyenek velük tele csak az európai idegenforgalmi központok. Bólint: legyenek. És mi lenne, ha ott is csupán az Oroszországhoz közelebb eső centrumokra értenénk a sommást? Beleegyezik. És ha a „tele van”-t a lágyabb és egyszerűbb sok-ra változtatnánk?  Legyen, mondja megadóan. Akkor hát foglaljuk össze:

Az Oroszországhoz közelebb eső európai idegenforgalmi központok mérsékelten luxus síhoteljeiben, ahol németül már nem vagy alig beszélnek, viszont sok a cirill betűs felirat, na itt sok az orosz vendég.

Ebben megegyezünk. Egészen a hazautazás napjáig. Amikor is a távozók kiássák autóikat a hó alól és látjuk ám, hogy az orosznak hitt vendégek beleülnek a hatalmas terepjáróikba és a hátsó ablakra büszkén  kitűzik az ukrán nemzeti zászlót.

Ami ugyebár - kivált napjainkban - azért jelentős különbségre vall. Igaz, újabb előítéletekre is sarkall, mármint, hogy ez most egykutya, vagy nem?

Más.

A patinás budai szálloda cukrászdájába bejön egy úr. De olyan igaz úr. Nem úgy általában. Korához illően elegáns, gondozott tömött bajsza van, fején a harmincas években divatos barna báránybőr kucsma. Kabátja fél lábszárig érő, a gombok helyén fekete zsinórozás, un. Bocskai-kötés.  Azt mondja a barátom: nézzem már, ez a pasas kinézetre akár vármegyei alispán, esetleg járási főszolgabíró is lehetett a Horthy-korszakban. Vajon mekkora szekrényben rejtegette hetven évig ezt a vitézkötéses, zsinóros Bocskai-kabátot. Aztán kifejti, hogy lám csak, tényleg visszafelé megy a világ, és egyáltalán, honnan bújnak elő és miért szaporodnak ezek az idejét múlt, politikailag naftalinszagú figurák. Az alig ötvenes férfi leül, kér egy kávét. És a környes-körül ülő úri népek már tapintható rokonszenvét, továbbá a barátom előítéletét egyszerre cáfolva előhúzza zsebéből a Népszabadság aznapi számát majd látható élvezettel hosszan olvasni kezdi.

Na, most melyik előítélet az érvényes vagy érvénytelen?

Ismét más.

Azt mondja egy néni a piac sarkán, hogy aki nem írja alá a rezsicsökkentést megvédő ívet, az küldje vissza a csökkentés összegét is a kormány címére.

Egy másik néni viszont azt mondja, hogy majd akkor küldi vissza, ha a kormány meg visszaküldi neki a három éve 2011 januárban 25-ről 27 százalékra emelt áfa közti árkülönbséget. Mert ő pontosan kiszámolta: neki még tartozik is a kormány.

Hiába na! Tele vagyunk ítéletekkel.

Előre is meg utólag is.