A bizalom veszélye, bummmm

Midőn az újságírónak hírek és álhírek terjesztésén, nem kevésbé a derék vasesztergályosok és acélöntők (mint korabeli celebek) népszerűsítésén túl még az is feladata volt, hogy a hozzá bizalommal forduló dolgozók ügyes-bajos dolgait elintézze, nos akkoriban is (mint manapság) előfordult, hogy alacsonyan állt/folyt a Duna vize. És hát akkor is elő-előbukkant ez meg az a kiszáradt mederből.
Kizárólag ez utóbbi, vagyis az előbukkanáshoz képest mondhatni sok minden megváltozott az utóbbi harminc esztendőben. Legkivált pedig maga az újságírás. Mert kérdezem én, ugyan kinek jutna eszébe manapság bekopogni egy szerkesztőségbe és ott név szerint keresni egy újságírót, ha valamit talál a Dunában?
A nyolcvanas évek első felében valamelyik őszelőn olyan (pont ilyen, mint mostanság) alacsony volt a Duna, hogy például a szent Pantaleon nevét viselő középkori kolostor romjai is kilátszottak (egyesek látni vélték). A jeles rom tulajdonképpen Sztálin nevéhez is köthető, amennyiben erről a hajdani kolostorról kapta nevét Dunapentele község, amely néhány száz év múlva Sztálinvárossá, majd rövidesen Dunaújvárossá avanzsált.
Ekkor és itt történt, hogy a helyi lap szerkesztőségébe bizalommal, de láthatón dúltan berontott egy dolgozó. Kezében nem kalapácsot, hanem szatyrot és pecabotot szorongatott. A kellően kiképzett titkárnő azonnal észlelte, hogy: 1. indulatos, 2. pecázásból jön, 3. a szatyor szerint fogott is valamit. Akkor meg miért olyan mérges?
Nem tagadom, némi büszkeséggel töltött el, hogy név szerint engem keres. Próbálom felidézni a párbeszédünket:
- Mi a problémája?
- Az a probléma elvtársam, hogy két hete pecáztam a Szalki szigeten és a kiszárad mederben megláttam három fel nem robbant aknát.
- Hát igen, bizony még kísért a háború. És mit csinált?
- És?! Bementem a rendőrségre, bejelentettem, nehogy valaki illetéktelen kezébe kerüljön. Pontosan lerajzoltam nekik, hol találják.
- Okosan tette.
- Na de, ma reggel kimegyek ugyanarra a helyre, mert az már nekem jól be van etetve. És mit látok?
- Mit lát?
- Hát az aknákat. Ugyanott vannak. Bárki hozzáférhetett volna, ütés, mozgatás, koccanás, satttöbbi, és bumm, repül mindenki. Kész a tragédia. Kicsit értek hozzá, a tüzéreknél szolgáltam Kanizsán. Ilyen felelőtlenséget! A rendőrséget nem érdekli az életveszély? És ha gyerekek mennek arra?
- Ez valóban disznóság. Már tárcsázom is a kapitányság vezetőjét. Most hol vannak az aknák?
- Itt vannak a szatyorban. - És az asztal lábához támasztott nejlon szatyorra mutatott.
Miből is látszik, hogy az sem volt veszélytelen, ha az újságban és az újságíróban nagyon bízott a dolgozó.
Más korabeli veszélyekről majd máskor.