Álmok a déli végeken

Szép nagyot álmodnak újabban a déli országhatár mentén. Uniósat. Közelebbről, hogy az unió majd támogatná a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal újranyitását. Meggyőző tanulmányok is születtek már a hajdan fontos, kelet-nyugati vaspálya történetéről, és legújabb kori gazdasági szükségességéről. Ezeket nem ismételném.
De! Létezik a nevezett „viszonylat” múltjának egy mellékszála is, amit - a környék helytörténetét tanulmányozva – van szerencsém ezúton röviden közre adni.
Az országhatár által Horgosnál és Csikériánál kétszer is (1920 és 1945/1947) elmetszett vasutat, a maradék Magyarországon megkísérelték pótolni. Az 1920-ban aláírt/elismert, délen 1921 augusztusában realizált országhatárt még 1922-ben is igazítgatták. A nemzetközi határrendező bizottság 1922. április 3 és május 3 között tekintette át az E jelűnek nevezett 135 kilométer hosszú határszakaszt. Vassel Károly vezérkari ezredes magyar főtárgyaló bizalmas jelentése szerint: sikerült a megszállva tartott Szeged Alsóközpontból (ma Mórahalom) visszavonulásra bírni a szerbeket, továbbá meggyőzni a bizottságot, hogy „a Kelebia és Csikéria vasútállomásokra a Szeged-Baja vasúti összeköttetés létesítése végett Magyarországnak szüksége van”. Vagyis, a határon túlra maradt Szeged-Szabadka-Baja vonal helyett terveztek egy új, a határ belső oldalára eső Szeged-Kelebia-Baja vasúti pályát.
Talán e terv (ha egyáltalán igaz volt) halovány része lett az 1927-ben átadott (és 1975. augusztusban kimúlt) Szeged-Várostanya (ma Ásotthalom) keskeny nyomtávú vasút, amely kőhajításra megközelítette a kelebiai Nagykéri majort, ahonnan egy még keskenyebb nyomtávú vasút (inkább lóré) vitt a Tompa alatti Sáskalaposig, ahonnan viszont ugyancsak kőhajításra volt az egykor Szabadka-Bácsalmás-Baja-i immár zsákvonal Csikéria-i végállomása. Az érvként használt terv alighanem inkább a szerbek által követelt egykor szabadkai puszták, akkorra már Kelebia és Csikéria községek magyarnak megmaradását, mintsem a vasútvonal tényleges kiépítését szolgálta. Nem is lett más, csak terv.
1928. júliusban felröppent egy újsághír, hogy „még ezen az őszön megnyílik a Szabadka-Csikéria Bácsalmás-Baja közötti vasút”. De hogy valóban megnyílt-e? Nincs rá adatom. 1941-ben, a bácskai bevonulás után viszont megnyílt, de aztán az újra vont határ és a láncos kutyázás miatt végleg megszűnt. 1960. október 31-én pedig a Csikéria-Bácsalmás immár zsákvonalon is elpöfögött az utolsó vonat. A határ közvetlen közelében még a síneket is felszedték, lebontották a csikériai vasútállomás épületét, nem maradt ott csupán egy hatalmas, alighanem az 1880-as években ültetett platánfa. (Érdemes lenne védetté nyilvánítani.)
A II. háború utáni Hároméves Tervben (amit természetesen sikerült 26 hónap alatt teljesíteni) valamelyik érintett község még vizionálja/ígéri a belső, Szeged-Kelebia-Csikéria-Baja vasúti összeköttetés megépítését, de hát ez csak afféle falusi álom volt. Nem több mint, hogy az ország újjáépítését szolgáló három év valamelyikében majd újra meszelik a templomot. Hát, nem meszelték. Elmeszelték.