Száz, azaz 100

Csütörtökön mondom:
 Nagy évfordulók évadja kezdődött tegnap (január 1) nulla órakor. Száz (100) éve, hogy változásnak indult (a világ?), megváltozott Európa térképe, történelme, erkölcse, etikája, perspektívája. Az idén sok történész, filozófus, politikus megfuttatja majd az eszét arról, hogy mi történt 100 éve és a jeles esztendő mi mindennek volt a vége és főleg kezdete Európában (és a világon), hogy 1914 miben és mennyiben befolyásolta az akkor élő és azóta született, és a jövőben majd megszülető emberek (talán az emberiség) sorsát.

 Vannak akik (mi tagadás közéjük tartozom), szívesen eljátszanak azzal, hogy visszafejtik saját történelmüket: mikor, milyen (sok-sok) véletlenen fordult meg a sorsuk, életük. Nos, Európa ma élő millióinak jelenlegi státusát, kis türelemmel, hosszú és persze szabad asszociációs ugrásokkal alighanem vissza lehet vezetni az 1914. június 28-i dátumra (mellesleg ez éppen a szerbek Mohácsaként számon tartott rigómezei csata évfordulója), amikor Gavrilo Princip Szarajevóban elsütötte a pisztolyát. Akár tovább is visszalépegethetünk a sorsfordító véletlenekben: ha ott és akkor a trónörökös sofőrje nem véti el az útvonalat és emiatt nem lassít – nos, akkor! Akkor - nem mondom kissé bátornak tetsző asszociálás eredményeként - nagyszerű költő földimet idézve - én például ma biztosan nem mondhatom el, hogy „ide estem és állok egy ablakban Budapesten”.

 Anyai nagyapám öreg bibliájában bejegyzettek megfejtéséhez nincs szükség asszociációra. Miután ’14. április 10-én megszületett negyedik gyermeke, bunyevác létére magyarul kaparta-írta be, hogy: „eben az évben ütöt ki a Világ háburu Julius 27 én. rukotak be én is agusztús 10 én Kezdődöt az első ütközet.

 Négy esztendővel később:„háboru befejeődőt 1918 november 1 én” Ahogy azt szegény nagyapám hitte!

 Mert tudni ugyebár nem tudhatta, hogy ránk szakad egy hetvenedik (70) évforduló is. Amit minden asszociatív erőlködés nélkül összeköthetünk a századikkal. Nem kell történésznek lenni, hogy a második világháborút az első számlájára írjuk. Az is nyilvánvaló, hogy a hetven év előtti események: előbb a szégyenteljes holokauszt, majd a magyar földre ért harci cselekmények, később pedig az ország „béketáborba” sorolása nem más, mint a második világháborúba történt önkéntes(?) belépésünk következménye.
Ezek után pedig asszociáljon tovább az, akinek még van kedve  hozzá! (Vagy akinek két anyja volt.)