Kék Helikon a koncessziósban

Ha már úgyis jövök-megyek - kéri a szomszédom - vegyek neki egy karton kék Helikont. Majd elszámolunk.

Közlöm a hozzám hasonlóan soha nem dohányzó, a témában tehát tájékozatlan polgártársakkal (vö. zemberekkel), hogy a kék Helikon kedvelt cigarettaféleség. Ezt a szomszédtól tudom, tapintatos érdeklődésemre ugyanis egyszer bevallotta: éjszakánként a Helikontól köhög. A falon túlra is hallhatóan.

A zember (a zemberek egyede) akkor is legyen készséges és megértő a szomszédjával, ha az történetesen és sürgősen meg akar halni. Ígértem hát, hogy majd megállok az első 18-asnál,  feledtetve/korrigálva azt a szégyent is, hogy számomra a nemzeti, mint szó és tartalom, mindeddig valami magasztosat, emelkedettet – na jó, legfeljebb színházat – jelentett. Közönséges trafikot biztosan nem. De legyen, most ilyen a világ.

Frissen leválasztott helyiség, egy bolt falszomszédságában. Nem kétséges, a derék boltos, mint - első osztályú, sok kopogtató cédulát gyűjtő, és más érdemekkel is koszorúzott – szavazati jogú állampolgár, a várható óriási biznisz reményében pályázott, és mit ad isten, nyert trafiknyitási koncessziót. Az ő baja. (Ahogy felénk mondják: most már sírjon az ő anyukája.)

A külső mondhatni előírásszerű: barna/fehér firma, 18-as karika, tejüveg. Ami az ajtón villódzó OPEN feliratot illeti, már nem vagyok olyan biztos, hogy az kimondottan kompatibilis lenne a magasztos nemzeti jelzővel. Inkább multis. Mindenesetre arról sikeresen árulkodik, hogy nyitva van.

Benyitok. Takaros rend. A pult mögött rosszkedvű, mogorva középkorú férfi. A szűk vevőtérben fekete ruhába álcázott fiatalabb álldogál. Combközépre varrt nadrágzsebéből kilátszik a pisztoly nyele. Húha!

Csak a lelkiismeretem rossz, vagy valóban ellenségesen méregetnek? Mintha itt ritka vendég lenne tisztes szándékú vevő. Egyáltalán a vevő. Nem is feltételeznek rólam semmi jót. Talán látszik rajtam, hogy, szóval hogy annak idején nem gyűjtöttem elég cédulát, és a státusom azóta semmit sem változott, miközben Magyarország egyre jobban teljesít.  

A középkorú feláll a pult mögött, a fiatalabb felém fordul jobb keze lecsúszik a nadrágján. Te jó isten, ez a pisztolyt keresi! Igyekszem lazának látszani. Mondom: kék Helikont keresek. Van, szűri a szót kurtán a rosszkedvű középkorú és elindul a zacskók felé. Kicsit enyhül a feszültség. Egy kartonnal kérek, mondom színlelve a krőzust, miközben némi büszkeséget érzek. Na, ugye, hogy komoly fogyasztót tisztelhetnek bennem!

Ja, cigarettát! Az nincs, dörren a rosszkedvű és visszaereszkedik a székére. Összenéz a pisztolyossal. Tekintetük azt kommunikálja, hogy jól sejtették, provokátor vagyok. Vagy hülye. Még hogy fényes délelőtt cigarettát vennék egy dohányboltban! Ismerik ők az ilyen ócska trükköket!

Később (főleg máshonnan) megtudom, hogy már naponta kirabolnak egy, sőt több nemzeti trafikot, hogy a cigaretta forgalom immár a felére csökkent. Manapság minden igazi dohányos vágott dohányt vesz és abból otthon csavarja, vagy tölti a füstölnivalót. De! Szerencsére, illetékes helyen már dolgoznak a vágott dohány árának/adójának emelésén. Nehogy már ezen a balliberális huncutságon bukjon meg a büdzsé bevételi oldala! Meg a sok nemzeti trafikos.

Megalázva keresem a kijáratot, halkan köszönök és vereségemhez mérten könnyű léptekkel kikotródom a koncessziósból.