Apám elutazott KranjskaGorára

Csütörtökön mondom:

Most, hogy divatban vannak a titkosítások, hogy minden fontosabb szerződést, tárgyalást, dekrétumot 10, 30, sőt 80 évre titkosítani szoktak, bízvást feltárhatok egy hét évtizedes családi titkot. Kizárólag a példa kedvéért.

Alighanem mindenki ismeri az olyan cipős dobozokat, amilyenekben nemzedékek gondosan egymásra rakosgatják a családi képeket, fontosabb (szebb) karácsonyi üdvözleteket és levelezőlapokat. Nahát, ilyen dobozról van szó, ami bő negyven évi rejtőzködés után, valamely kitakarításra ítélt sufni mélyéről került elő.

Az ember elfogódottan szedegeti elő a romlásnak, (mi több: már rothadásnak) indult papírdobozból az ősök által fontosnak ítélt, hét-nyolc évtizedes titkokat. Nem szerződésekről, dekrétumokról van szó. Még csak végrendeletekről sem. Nemzetileg csupán semmiségek. Szerény magánügy a számomra legtitokzatosabb  csunyácska, fekete-fehér levelezőlap is, amit apám tintaceruzával írt a hajdani (két háború közötti) Jugoszláviában, a messzi Kranjska Goráról jó anyámnak Suboticára, a Zrinski trg 14 szám alá.

Idézném is: „Drága Tündérem és gyermekeim! Szerencsésen megérkeztem, én még ilyen szépet, mint itt van nem láttam sohasem, csak az a baj, hogy esik az eső. A Kohn bácsi azt mondja, hogy mióta itt van, csak egy nap volt szép idő, a többi napokon mindig esett az eső. A Kohn bácsi kézcsókját küldi és gratulál, sok szerencsét kíván. A levelet akkor kapta meg, amikor odaértem, úgy hogy én kerestem lakást magamnak és csak azután találkoztam vele. folytatás a másik lapon”.

Rögvest elemezném is a szöveget. Nos: a lapályos Szabadkáról, a Juliai Alpok hegyei közé érkezve apámnak tátva maradt a szája. Közben részletes meteorológiai jelentést ad, az esős és napsütés napok változásairól. Hűen közvetíti a suboticai/szabadkai ismerős, az Alpokban már járatos, és apámat is a jó levegőre kommendáló Kohn bácsi kézcsókját, gratulációját, sűrű szerencse kívánásával együtt. És ez utóbbiban van a nagy titok, tudniillik: evilágra érkezésem első civil nyugtázása. A levelezőlap keltezése ugyanis „Kranjska Gora, 6. VII. ’38”. Az én születésnapom meg Subotica, 2. VII. ’38.

Ui. Kételyeim azért vannak: hogyan juthatott édesapám eszébe, hogy születésem után 4 nappal elutazzon, sőt már megérkezzen a távoli Kranjska Gorára? És kardos asszony hírében álló édesanyám, hogy a fészkes fenébe egyezett ebbe bele?

Tény: Emlékeim szerint, Kranjska Gorát családunkban mindig kultikus-misztikus helyként emlegették. Anélkül, hogy erről az árulkodó levelezőlapról tudtam volna, valamikor az 1990-es évek legelején eldöntöttem, hogy végre megnézem magamnak ezt az  alpesi falut. Megnéztem. Ezután évtizedig csak oda jártunk síelni. Egyszerűen beleszerettem.

Már tudom, hogy miért - is.