Ima a Sztálin Vasműért

Csütörtökön mondom:





 Van abban valami méretes politikai pikantéria, ha ökumenikus istentiszteletre hívogatnak Dunaújvárosba, a Dózsa mozi elé. A neten terjesztett meghívó szerint „Gyere el, hozd el Magad, a Lényed Lényegével és add hozzá a közös jövőkép teremtéséhez a jelenléted erejét! A Gondolat ereje és a Hit rendje összeér egy ökumenikus Istentiszteletben, hogy legyen egy közös képünk a Városunkért, a Gyárért, a megélhetést biztosító Munkahelyekért”. Tekintsünk most el a kissé dagályos szövegtől, ami kínosan kerülgeti a lényeget. Végül is arról van szó, hogy az egykori Sztálinváros mai lakói a Jóistenhez fordulnának segítségért. Erre utal a mozi fényújságán futó szöveg is: „Jó szerencsét! Segíts-ég!” Szóval, imádkozzunk az egykori Sztálin Vasműért (mai nevén Dunaferr)!


  Ezek előrebocsájtásával, nem kell megmagyarázni, hogy egy nyálkás, sűrű, tejködbe borult délutánon (január 9-én) az ember hajlandó autózni 70 kilométert (oda-vissza 140-et), hogy aztán a sors forgandóságán tűnődve egy órácskát álldogáljon ezen a furcsa rendezvényen. A Dunaferr-nél jelenleg folyó és alighanem folytatódó elbocsátások (amit a gyár vezetői elegánsan optimalizálásnak neveznek) előbb 156, majd 400 végül 1500 munkavállalót fenyegetnek.


  Az ország közvéleménye a médiából ismeri (ha akarja) a számokat. A helybéliek mintha nem mernének (nem akarnak?) szembesülni a városra váró következményekkel. Vagy már nem hisznek az égi segítségben. Sem. A hangsúlyozottan civil kezdeményezésű istentiszteletre ugyanis alig 200-300 érdeklődő, idősebb asszony, nyűgös unoka és rosszkedvű, mogorva férfi gyülekezett. Négy lelkész, evangélikus, baptista, görög katolikus és református (hol maradt a római katolikus?) visszafogott, ám okos beszédet mondott. Nem erőltették a szakrális motívumokat, nem szólítottak hangos, közös imára, viszont képben voltak. Egyikük még isten áldását is kérte a hideg és meleg fázisú munkára. (Helyiek tudják, hogy a lét kritikus feltétele a meleg (a folyékony) fázis, a nyersvas- és acélgyártás megmaradása.)


  A hangsúlyozottan civil szervező P.ZS. zárszavára a (fentebb szociológiailag/hangulatilag/ideológiailag már úgy-ahogy körülírt) hallgatóság némi tétovázás után szétszéledt. Nem volt közös ima. Nem tapsoltak. Nem néztek egymás szemébe. Se körül. Észre sem vették, hogy a város vezetői közül mintha senki nem ért volna rá. Velük lenni. Arról sem tudtak, hogy állítólag a szakszervezet is ódzkodott honlapjára tenni a meghívót. Sebaj! Otthon, a jobb napokat is látott panelban, majd tovább sóhajtoznak, vagy káromkodnak.
  Vagy elmondanak egy magányos Miatyánkot a (hajdan volt) Sztálin Vasműért.