Bérülnök a bíróság előtt

-Uram ! – szólított meg egy joviális úr a főváros földrajzilag behatárolható területén, ahol 400 forint/óra fölé emelkedett a közönséges utcai parkolás díja. A rokonszenves, rendezett külsejű, kissé viseltes aktatáskát szorongató, jó hetvenes nyugdíjas (110 ezer/hó), így első látásra konzervatív, eleddig az MDF biztos szavazójának számító, mára azonban politikailag elbizonytalanodott férfi. A kisnyugdíjas cirkáló kitűnő megfigyelőképességről tett tanúságot, amennyiben appercipiálta, hogy éppen kikászálódom az autóból és parkolóórát keresek.
-Uram! Minden bizonnyal ön sem ellensége a pénzének – szólt megértő, meleg bársonyos hangon. Mely megállapítás nemcsak helyénvalónak bizonyult, de azonnal lelki kapcsolatot is teremtett közöttünk. Valami régen érzett korosztályos melegség áradt szét bennem a máskülönben karcos reggeli mínuszban. Bólinthattam is, mert közelebb jött.
-Uram! Szabadjon felajánlanom ülnöki szolgálataimat - szólt bizalmaskodva, amitől kissé visszahőköltem, merthogy földrajzilag ugyebár azon a helyen voltunk, ahol az igazságot osztják, éppen szemközt azzal az épülettel, ahová az ember akkor is szorongva lép be, ha csak tanúként idézik, mert sosem lehet tudni, hogy mikor szabadul.
-Uram! Ön ne fáradjon, és ne idegeskedjen. - Nagyon bamba képet vághattam, mert még közelebb lépett és elmagyarázta:
-Uram, én most beülök az ön autójába, amitől is ez a gép erejű jármű már nem parkol, hanem várakozik, mely utóbbinak az a felülmúlhatatlan előnye, hogy hivatalosan díjtalan. Önnek csak az ülnöki díjat kell részemre folyósítani, ami mindössze 200 Ft/óra. Ezzel szemben nem kell idegeskednie, mert én nem járok le, mint az a masina – intett megvetéssel a kék oszlopban megvalósuló konkurencia felé. - Ön tehát nyugodtan tárgyal, tanúskodik. Miközben 200 forintot spórol óránként. Hát ön is a piacról él, önnek is vannak gyermekei, nemde!?
- Na, de – nyögtem
-- Tudom, tudom, az egészséges bizalmatlanság - bólintott. - Ez a Ford ugyebár, ha kicsit rozsdáll is ér még egy, szóval bizonyos összeget, de a világért sem akarom megsérteni. Nálam a kuncsaftnak mindig igaza van. Ezért én íme, letétbe helyezem önnél a lakcímkártyámat, amit ön megőriz és távozásakor az ülnöki díjjal együtt nekem visszaszolgáltat.
Ezzel beült a volán mögé, elővette a könyvét meg az uzsonnáját és barátságosan integetett, amikor eltűntem a bíróság kapuja mögött.
Csak azt nem tisztáztuk, hogy mit fog csinálni akkor, ha mondjuk, ne adj Isten, csak 3 hónap, netán 3 év múlva sápadtan jövök ki.
A Nagy Ignác utcai kapun.