Békebeli parízer

Isten őrizz, hogy bárkinek az asztalán kotorásszak! De szabad-e kérdenem a Kárpátok alatt: tetszettek az utóbbi időben békebeli párizsit enni? Vákuum csomagos kiszerelésben állítja elő és hozza forgalomba a téliszalámijáról elhíresült gyár. Olyan, de olyan lehelet vékonyra van szeletelve (nem a gyár!), amint az egykori úttörőtáborok zászlófelvonása után felszolgált vajas kenyéren volt. (Háromszögletű mackósajt sajna nincs hozzá.)
Most aztán eltűnődhetek: csapataink már ténylegesen ilyen ádáz harcban állanak? Gyanítom. Máskülönben kinek jutna eszébe békebelinek (aminek ma is epitheton ornansa, állandó jelzője a boldog), szóval kinek jut eszébe boldog békebeli időnek nevezni az ötvenes éveket, amelyeket legfeljebb ifjúságunk szép hajnalának emlékei tesznek boldoggá? Ha csak az nem ád enyhítő magyarázatot, hogy akkoriban verbálisan minden, de minden a béke jegyében zajlott. Még a déli határon 4 milliárd (akkori) forintért épített béke-bunker rendszer is (ami éppen most lesz turista látványosság Zala megyében). Ifjabb generációk tagjait tájékoztatom, hogy akkoriban ezen a tájon kemény békeharc dúlt. Még békekatonák is szalutáltak, két-három éves szolgálati idővel. Sőt, a kurzus költője szerint: a béke katonája volt minden fa, mely az Alföld homokján lombosodva varázsol kerteket. Az egyszerű vasgyűjtésről már nem is beszélve. Nem felejtek egy akkor középkorú frusztrált férfit, aki a (lánykori nevén) Tanács körúton dühödten felpofozott és szidalmazott egy lelkes ifjú békeharcost, aki nyilván a béke védelmében, éppen az útjába került Édességbolt portáljáról feszegetett egy méretes szögvasat. „Gyűjts a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded, mi? Mi? Azt véded mi?” - ordította a magából kifordult férfi. Lehet, hogy háborús gyújtogató volt, mivel hogy, ott és akkor kifejezetten akadályozta a béke védelmét. Ifjú emberként ott és akkor nagyon nem értettem a felhabzó indulatot. Mi kamaszok az idő szerint már rég átköltöttük és alkalmaztuk is a jeles, emlékezetes jelmondatot, kapcsolatba hozva azt a nőkkel. Tudniillik: ahol éred, mert ezzel is a békét véded. Soha kellemetesebb békeharcot! Nem is felejtem, hogy akciók közben milyen könnyű volt a szívünk. Nyilván mert hittük, hogy a béketábor legyőzhetetlen.
És most itt van nekem emléknek a vákuum csomagolt parízer. Ott egye meg a fene. Meg azt is, aki a békebelit összekeveri azzal a hajdani békével. Amelynek védelme (bizonyos áttételeken keresztül) annyi, de annyi örömet okozott.
Egyébként vettem és ettem is a mostani békebeli parízerből. Hát, mit is mondjak, semmi, de semmi hatás. Csak az emlékek. Egyébként pedig a teljes kudarc.