ECSÉM !!!

Ha jól emlékszem Karinthy Frigyes írta (mert manapság nagyon kell vigyázni a forrás-megjelölésre), hogy: elmentem egy ház előtt, ahol valaha egy hölgy lakott. Pár lépés után megkérdeztem magamtól: egyáltalán, hogy mer ez a nő nekem eszembe jutni?
Ezt kérdezem én is. Egyre többször. Hogy mernek eszembe jutni bizonyos hasonlóságok! Például az a falusi rendezvény, ahol amúgy parasztosan eligazították azt, aki nem ismerte föl saját státusát.
Történt, hogy a járási elvtársak (amikor még voltak járások /meg elvtársak/, és nem most, amikor csak lesznek) egymás között buliztak. Egyszer kegyesen megengedték, hogy a maguk közé emelt (értsd: vb-taggá lett) szemre való menyecske magával hozza a férjét is. Ritka eset volt, tudniillik a testület jobban szeretett szigorúan zártkörben leittasodni. Az meg ugyancsak szokás volt, hogy a maguk közé emelt szépasszonyt a testület még potens tagjai sorban – ahogy a biblia mondja - megismerték. A közös bűn erősítette bajtársiasságot, táplálta az együvé tartozást, és némi függőséget is generált.
Az így megtisztelt menyecske természetesen kapott valami szinekúrát, az elvtársak szemében nem jelentős beosztást. Lett műv.ház igazgató, tájház igazgató, kereskedelmi felügyelő, személyzetis. A férj meg látva az asszony gyors karrierjét, vagy gyanakodott, vagy büszkeséget érzett. Ha meg egyszer-egyszer maga is részt vehetett a járási elit zárt összeröffenésén, érthetően nehezen találta meg a helyét, státusát. Legtöbbször túlkompenzált. Vitte a szót, nótát rendelt, vezényelt a bandának, sikamlós vicceket mesélt, elméleteket gyártott, okos(kodó) tanácsot adott, tegeződni próbált, szóval ahogy ilyen közegben szokás volt mondani, faszáskodott.
Na már most, a járási testület akkortájt többnyire idősebb - az asszonykánál meg a férjénél jóval idősebb - falusi férfiakból állt, akik tudtak, amit tudtak, és tűrték, amíg el nem unták a hülyévé tett férj tündöklését. Aztán minden szofisztikált körülírást kerülve, egyetlen (alighanem a messzi paraszti múltból átmentett) mondattal igazították helyére a világ rendjét. Ecsém – szólt az én Sándor nevű, téesz-elnök barátom:
-Ecsém, otthun ég a ház!
(És senki nem a házra gondolt.)