Mosolyország

Csütörtökön mondom:

Valami baj van velem. Az utóbbi időben figyelni kezdtem az arcizmaimat. Nevezetesen, hogy mikor mosolygok, amikor pedig. Na jó, sírni azért nem volna kedvem, de igazából mosolyogni sem.

Valamikor nagyon régen, (1978-79 lehetett talán) egy zalaegerszegi közintézményben várakoztam és unalmamban nézegetni kezdtem a falra akasztott, gondosan bekeretezett fényképeket. A folyosói dekorációt. (Emlékszik még valaki erre a szóra/fogalomra? Kisiskolás koromban az osztálytermet is folyton dekoráltuk. Piros kartonpapírból kivágott betűkből kiraktuk az aktuális jelmondatokat: „Nem rés vagyunk, hanem erős bástya” meg „Szövetkezés a falu jövője”, „Tiéd az ország, magadnak építed” stb., szóval ilyen bölcsességeket szúrtunk/ragasztottunk a hófehér ártatlan falra. Néha egy-egy portrét. De vissza a mosolyokra!)

Az egerszegi intézmény falát csupa-csupa Kádár János fényképpel díszítették. A beállítás és a téma is görcsösen visszaköszönt: Kádár János a nép között. Valamely megyei látogatás több állomásán készülhettek az egyforma fotók. A főalak ugyanaz, csak az őt körül vevő nép(ség) változott. Felteszem, minden felkeresett faluban, minden üzemben, mindenki szerette volna magát lefényképeztetni a főnökkel.

A folyosói felfedezés pedig oda konkludált, hogy az A/3-as, A/4-es méretű, fekete-fehér képeken Kádár barátságosan, de inkább elgyötörten néz (hát, ami azt illeti 1979 táján ez utólag már érthető is), körülötte a népek pedig szüntelenül (szervilisen?) mosolyognak, de mindenki ám, még azok is, akik a főnök mögött állnak. 10-12 egyforma fotó, ugyanennyi helyszín és ennyiszer 14-16 ember, mindahány, aki ráfért a képre (talán még tülekedtek is) egyformán: mosolyog.

Volt egy (korán elhunyt) barátom, aki a rendszerváltás hajnalán afeletti lelkesedésemet -  hogy lám a rendszerváltó elit, a vezérek a pesti nyóckerben, a Baross utcában meg a kilencedikben, a Mester utcában laknak, - azzal hűtötte le, hogy, nana, majd nézzem  meg 10 év múlva hol fognak lakni a nevezett urak. Naná, hogy a Rózsadombon. Azt is mondta, hogy máskülönben csak akkor kezdjek komolyan aggódni, ha majd az éppen aktuális vezetőről készült fényképeken a körötte álló alattvalók mindegyike kényszeresen mosolyog.

Hm. Kezdhetek?