Sírokat kerestünk a Don-kanyarban

Hja, én megjártam a Don-kanyart! Nincs ember, aki erre a bejelentésre, ne húzná össze a szemöldökét, nem kezdene számolni, és ne állapítaná meg, hogy az lehetetlen. Aki a magyar szóhasználat szerint „megjárta a Don-kanyart”, az ma minimum 85 esztendős, következésképpen én hazudok. Pedig nem.
Valamikor 1991-ben egy derék székesfehérvári fiatalember Bobori Zoli elhatározta, hogy magyar katonasírokat keres a Don partján. (Lásd még a minapi hírt, mely szerint magyar katonasírokat találtak Ukrajnában.) A diplomáciai hercehurcát most ne részletezzük. Egy szép kora nyári napon vagy negyvenen elindultunk sírokat keresni (akkor még) a Szovjetunióba, Voronyezstől délre, a Don folyó partjára. Zarándoklatnak neveztük a vállalkozást. A zarándokok három csoportját különböztettük meg már a vonaton: 1. Akik eltűnt szeretteik, férjük, vőlegényük sírhelyét remélték megtalálni. 2. Akik soha nem látott apjuk nyughelyére akartak virágot tenni. 3. Egykori frontkatonák, akik másodszor, ezúttal önként jöttek a Don partjára.
ad 1. Margit néni egy Békés megyei faluban özvegyen nevelte fel két fiát, és ez volt életében az első alkalom, hogy átlépte az országhatárt.
ad 2. Feri a temetési szertartást végző tábori lelkész készítette térképpel jött. Boldirevkán, a templomtól északra hatvan lépés, onnan keletre 20 lépés. Ott nyugszik az édesapja. Boldirevkán már a templomot sem találtuk meg.
ad 3. Feri bácsi közhonvéd éppen az Uriv-i dombbal szemben szolgálta 40 fokos hidegben a hazát, és éppen akkor, amikor 1943. január 12-én megmozdult a föld, megszólaltak Sztálin orgonák és rohamozni kezdtek a szovjetek.
Hozzátartozik az igazsághoz, hogy egyetlen magyar katonasírt sem találtunk. Levertünk egy kopjafát valami almáskert szélén, mert a helyiek szerint valaha volt ott egy tömegsír. Akasztottunk koszorút kinyúló faágra, ahol Feri apjának nyughelyét sejtettük. Virágot tettünk egy vasból való árvult sírkeresztre is. (Ilyet csak német katonák kaptak, előregyártva). Végül kérdeztünk egy babakocsit tologató fiatalasszonyt, tud-e magyar katonasírokról. Kikerekedett szemmel visszakérdezett: már mit kerestek volna itt magyar katonák? Mit is?
Dolgavégezetlen álltunk, csak álldogáltunk az Uriv-i dombon, az újkori magyar történelem Mohács-mezején, és mi mást tehet ilyen helyszínen a magyar. Elénekeltük a Himnuszt.
Megjegyzem, történészek a második háború nagy csatái között nem is tartják számon a Don-kanyart.