2008. október 3., péntek | |

Sírokat kerestünk a Don-kanyarban

Hja, én megjártam a Don-kanyart! Nincs ember, aki erre a bejelentésre, ne húzná össze a szemöldökét, nem kezdene számolni, és ne állapítaná meg, hogy az lehetetlen. Aki a magyar szóhasználat szerint „megjárta a Don-kanyart”, az ma minimum 85 esztendős, következésképpen én hazudok. Pedig nem.
Valamikor 1991-ben egy derék székesfehérvári fiatalember Bobori Zoli elhatározta, hogy magyar katonasírokat keres a Don partján. (Lásd még a minapi hírt, mely szerint magyar katonasírokat találtak Ukrajnában.) A diplomáciai hercehurcát most ne részletezzük. Egy szép kora nyári napon vagy negyvenen elindultunk sírokat keresni (akkor még) a Szovjetunióba, Voronyezstől délre, a Don folyó partjára. Zarándoklatnak neveztük a vállalkozást. A zarándokok három csoportját különböztettük meg már a vonaton: 1. Akik eltűnt szeretteik, férjük, vőlegényük sírhelyét remélték megtalálni. 2. Akik soha nem látott apjuk nyughelyére akartak virágot tenni. 3. Egykori frontkatonák, akik másodszor, ezúttal önként jöttek a Don partjára.
ad 1. Margit néni egy Békés megyei faluban özvegyen nevelte fel két fiát, és ez volt életében az első alkalom, hogy átlépte az országhatárt.
ad 2. Feri a temetési szertartást végző tábori lelkész készítette térképpel jött. Boldirevkán, a templomtól északra hatvan lépés, onnan keletre 20 lépés. Ott nyugszik az édesapja. Boldirevkán már a templomot sem találtuk meg.
ad 3. Feri bácsi közhonvéd éppen az Uriv-i dombbal szemben szolgálta 40 fokos hidegben a hazát, és éppen akkor, amikor 1943. január 12-én megmozdult a föld, megszólaltak Sztálin orgonák és rohamozni kezdtek a szovjetek.
Hozzátartozik az igazsághoz, hogy egyetlen magyar katonasírt sem találtunk. Levertünk egy kopjafát valami almáskert szélén, mert a helyiek szerint valaha volt ott egy tömegsír. Akasztottunk koszorút kinyúló faágra, ahol Feri apjának nyughelyét sejtettük. Virágot tettünk egy vasból való árvult sírkeresztre is. (Ilyet csak német katonák kaptak, előregyártva). Végül kérdeztünk egy babakocsit tologató fiatalasszonyt, tud-e magyar katonasírokról. Kikerekedett szemmel visszakérdezett: már mit kerestek volna itt magyar katonák? Mit is?
Dolgavégezetlen álltunk, csak álldogáltunk az Uriv-i dombon, az újkori magyar történelem Mohács-mezején, és mi mást tehet ilyen helyszínen a magyar. Elénekeltük a Himnuszt.
Megjegyzem, történészek a második háború nagy csatái között nem is tartják számon a Don-kanyart.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Amilyen tragikus a téma, olyan nehéz megjegyzést füzni hozzá.Csak
azok képesek erre, akiknek valami-
lyen személyes /családi-szakmai/
indíttatás lelkierőt adott hozzá.
A magyar hadsereg történelmének leg
súlyosabb tragédiája történt 1943 január 13-tól a Don-
kanyarban,ahol a magyar csapatok egyetlen ütközet során - amely kö-
zel két hétig tartott - 130000 em-bert veszítettek /beleértve a -40
fokban,a méteres hóban
megfagyottakat, a fogságban
elpusztúltakat/ annak ellenére,hogy
a magyar, ruszin, szlovák nemzetisé
gű katonáink, a munkaszolgálatosok,
ha kellett bizonyíthatóan emberfe-
letti hősiességgel, egy-két esetben
a német csapatokat felülmúló kitar-
tással,egymást segítő bajtársi ön-
feláldozással harcoltak / pld.az északi harctéren Bordirevka térsé-
gében elhelyezkedő III. hadtest már
elszakadt a kb. 100 km-re délre lévő magyar főparancsnokságtól -
Jáhny Gusztávtól - ezért őket a
tőlük 6-8 km-re lévő német hadosz-
tály SS-parancsnoka alá rendelték
beleértve az élelmezésüket is.
Megindult ebbe az irányba is az oroszok támadasa, amelyeket a ma-
gyar katonák hat napon át vissza-
vertek, amikor egy küldöttségük
felfedezte,hogy az SS-"parancsnok"
a német csapatokat már az első nap
után visszavonta, cinikusan hátra-
hagyva a magyar katonákat utóvédnek
Elkezdtek ők is visszavonúlni, éle-
lem nélkül, a kézifegyvereken kívül
kényszerűen mindent hátrahagyva.
Közben az orosz repülőgépek naponta
géppuskatüzet zúdítottak a vissza-
vonuló fedezék nélküli katonákra.
Itt az ut mentén haltak meg
többezren, ott kellett hagyni őket a hóban. Állítólag csak a hó elolvadása után tudták őket elte-
metni. Tilos volt a sírjaikat meg-
jelölni, gondozni.Az életben maradt
katonák 50-100 km gyaloglás után
eltévedtek és fogságba estek.
A magyar hadseregnek a Don mentén
a német vezetés kb. 200 km-es vé-
delmi szakaszt jelölt ki,ami meg-
haladta az erejét. Ennek a közepén
volt az urivi orosz hídfő, ahonnan
az orosz támadás elkezdődött, fő
iránya a kb. 30-50 km-re dél-nyu-
gatra lévő vasúti /vég/állomás
Osztrogorszk/Szigetvár/ volt.
A területet magyar csapatok védték
első világháborús puskákkal, gyenge
tüzérséggel. A német vezetés által
megigért 400 db páncéltörő ágyúból
egy darab sem érkezett meg. Az
oroszok 200 db t-34 -es uj tankkal,
dobtáras géppisztolyokkal három-
szoros túlerővel támadtak és már
az első nap du. áttörték az erős-
nek nem nevezhető magyar katonai
vonalat, ahol először álltak szem-
be páncélosokkal. Többen kérik Jáhny G. főparancsnokot, hogy adja ki a visszavonulási parancsot,de ő erre nem volt hajlandó,mivel ezt Hitler megtiltotta. Még a Jáhny mellé beosztott német összekötö von Witzleben tábornok is bizalmasan kérte, adja ki a visszavonulási parancsot, ne várjon Hitler engedélyére, azt nem kapja meg.Hiába, a csak a katonai engedelmességet ismerő Jáhny képességét ez a kérdés meghaladta.
/Kéri Kálmán vezérkari ezredesnek volt ez a véleménye./Az oroszok elöl mindenki menekül-
ni próbált, de ez csak néhánynak
sikerült. Ezen az útvonalon az orosz golyók 30-40000 magyar katona
életét oltották ki.Sebesültekről
nincsen hír... Osztrogorszkban
10-10000 magyar és német katonát
kerítettek be, de hősiesen kitörtek
és elérték a magyar vonalat. 6-8000
sebesültet kellett hátrahagyni,
sorsukról nem tudni semmit...
Osztrogorszk alatt 30 km-re helyez-
ték el az egyetlen német tartalék
hadosztályt és Hitler -Jáhny tilta-
kozása ellenére - Krámer ezredes
parancsnoksága alá rendelte az
1.sz. magyar páncélos hadosztályt.
Jáhny naponta kérte Krámer ezredest
vegyék fel a harcot a támadó orosz
csapatokkal, de ő elhárította,
hogy Hitler engedélye nélkül nem teheti. Az ütközet 6-8-dik napjai-
nál tartunk, amikor elindult beve-
tésre a Krámer gyalogos-hadosztály,
de az orosz páncélosok megállásra
kényszerítik.Két nap múlva Krámer
ezredes elrendeli a visszavonulást
a nagy orosz túlerő miatt. A magyar
páncélos tisztek parncsnokuk vezetésével elhatározzák nem telje-
sítik felettesük Krámer ezredes
parancsát, nem hagyják cserben a
magyar katonákat és önállóan felve-
szik a harcot az oroszokkal. A ma-gyar 1.sz. páncélos hadosztály kere
ken 100 páncélosból állt: 20 db
modernek nevezhető közepes Tigrisből, 80 db elavúlt cseh pán-
célosból, amelyek nem tudták átlőni
a T-34-esek páncélzatát, csak a ke-
rekeit. A négyszáz magyar páncélos
-többségükben budapestiek - hősies-en felvették a harcot az orosz tan-
kokkal és életük feláldozásával
megállították az orosz támadást.
Ezzel mintegy 70000 magyar katona
életét mentették meg biztosítva
menekülésüket.Végül hat Tigris
tért vissza épségben a magyar csa-
pathoz, a többit kilőtték, bennük
a magyar páncélosok a hadosztálypa-
rancsnokkal együtt hősi halált haltak. Örök dicsőség illeti emlé-
küket, de a magyarok szégyenszemre
nem is tudnak róluk,noha a legna-
gyobb katonai hőstettet vitték
végbe a nemzet megmentéséért.Sem
emlékmű, sem emléktábla nem hírdeti
tettüket.
Ezzel szemben a többezer magyar ka-
na haláláért felelős Doni Hadse-
reg gyáva főparancsnokát vitéz Jáhn
Gusztáv vezérőrnagyot a háború után
halálra itélték. Ezerszer megérde-
melte. Bárcsak legalább ezzel szol-
gálna tanulságúl utódainak,hogy igy jár mindenki, aki vezetőként
felelőtlenűl dönt a magyarok sor-
sáról.

Szabó András
e-mail: postam@citromail.hu

Névtelen írta...

Ez a doni katasztrófa is egyfajta "holokauszt" volt.Nem maguktól mentek ki az orosz frontra, őket is vagonokban vitték.
De róluk kevesebb szó esik mind a mai napig!
Senki sem állít nekik emlékműveket, nem rendez be múzeumot az áldozatok emlékére.Az életben maradottakat, vagy az elesettek és eltűntek hozzátartozóit senki sem kárpótolja, mint azt tették már többször is a zsidó holokauszt áldozataival és hátramaradottaikkal.
Ez nagyon nagy bűn valamennyiünk részéről,még akkor is ha az elesett, eltűnt honvédek akaratukon kívül vettek rész egy igazságtalan hadjáratban.
Ezért is szót kell emelni és áldozni emléküknek.
Az első világháború áldozatainak emlékműve ott áll szinte valamennyi településünkön. Hol van a doni áldozatoké??