Nyári szünet
2014. május 29., csütörtök | | 0 megjegyzés
Mosolyország
Csütörtökön mondom:
Valami baj van velem. Az utóbbi időben figyelni
kezdtem az arcizmaimat. Nevezetesen, hogy mikor mosolygok, amikor pedig. Na jó,
sírni azért nem volna kedvem, de igazából mosolyogni sem.
Valamikor nagyon régen, (1978-79 lehetett
talán) egy zalaegerszegi közintézményben várakoztam és unalmamban nézegetni
kezdtem a falra akasztott, gondosan bekeretezett fényképeket. A folyosói dekorációt.
(Emlékszik még valaki erre a szóra/fogalomra? Kisiskolás koromban az osztálytermet
is folyton dekoráltuk. Piros kartonpapírból kivágott betűkből kiraktuk az aktuális
jelmondatokat: „Nem rés vagyunk, hanem erős bástya” meg „Szövetkezés a falu
jövője”, „Tiéd az ország, magadnak építed” stb., szóval ilyen bölcsességeket
szúrtunk/ragasztottunk a hófehér ártatlan falra. Néha egy-egy portrét. De
vissza a mosolyokra!)
Az egerszegi intézmény falát csupa-csupa
Kádár János fényképpel díszítették. A beállítás és a téma is görcsösen visszaköszönt:
Kádár János a nép között. Valamely megyei látogatás több állomásán készülhettek
az egyforma fotók. A főalak ugyanaz, csak az őt körül vevő nép(ség) változott. Felteszem,
minden felkeresett faluban, minden üzemben, mindenki szerette volna magát lefényképeztetni
a főnökkel.
A folyosói felfedezés pedig oda konkludált,
hogy az A/3-as, A/4-es méretű, fekete-fehér képeken Kádár barátságosan, de
inkább elgyötörten néz (hát, ami azt illeti 1979 táján ez utólag már érthető is),
körülötte a népek pedig szüntelenül (szervilisen?) mosolyognak, de mindenki ám,
még azok is, akik a főnök mögött állnak. 10-12 egyforma fotó, ugyanennyi
helyszín és ennyiszer 14-16 ember, mindahány, aki ráfért a képre (talán még
tülekedtek is) egyformán: mosolyog.
Volt egy (korán elhunyt) barátom, aki a
rendszerváltás hajnalán afeletti lelkesedésemet - hogy lám a rendszerváltó elit, a vezérek a
pesti nyóckerben, a Baross utcában meg a kilencedikben, a Mester utcában
laknak, - azzal hűtötte le, hogy, nana, majd nézzem meg 10 év múlva hol fognak lakni a nevezett
urak. Naná, hogy a Rózsadombon. Azt is mondta, hogy máskülönben csak akkor kezdjek
komolyan aggódni, ha majd az éppen aktuális vezetőről készült fényképeken a körötte
álló alattvalók mindegyike kényszeresen mosolyog.
Hm. Kezdhetek?
2014. május 22., csütörtök | | 0 megjegyzés
És lelőtte
Csütörtökön mondom:
Szenvedélyes vita folyik (talán) országszerte.
Arról, hogy vajon a demokratikus
pártoknak szabad-e, érdemes-e (lesz-e, volt-e) egy asztalhoz ülni és vitatkozni
a Jobbikkal. Vannak igennel és nemmel kezdődő, elfogadható vélemények. Az is
vita tárgya, hogy vajon jól tette-e bizonyos Kálmán Olga, amikor Jobbikos
képviselőt hívott az ATV beszélgetős műsorába.
A kérdés sine qua non-ja, lényege, hogy primitív,
könnyen befogadható, szélsőséges vélemények, ostobaságok ellen egyáltalán lehet-e
(szabad-e) józan, okos érvekkel hadakozni (vitázni).
Kinek lenne joga ezt eldönteni? És mi módon?
Nem tudom miért (de tudom) nekem folyton egy Örkény Egyperces jut az eszembe.
„ In memoriam
dr. K.H.G.
-Hölderlin
ist ihnen unbekannt? – kérdezte dr. K.H.G., miközben a lódögnek a gödröt
ásta.
-Ki volt az? – kérdezte a német őr.
-Aki a Hyperion-t írta – magyarázta dr.
K.H.G. Nagyon szeretett magyarázni. – A német romantika legnagyobb alakja. És
például Heine?
-Kik ezek? – kérdezte az őr.
-Költők – mondta dr. K.H.G. – Schiller nevét
sem ismeri?
- De ismerem – mondta az őr.
- És Rilkét?
- Őt is – mondta a német őr és paprika vörös
lett, és lelőtte dr. K.H.G.-t.”
2014. május 15., csütörtök | | 0 megjegyzés
A titok
Csütörtökön mondom:
Jót, s jól – tudjuk – ebben áll a nagy titok.
A jót élet-hosszan (és reménytelenül) keresgéljük.
Többnyire a magunk gyönyörűségére. Persze, hogy nem-, vagy csak későn találjuk
meg. A boldog házasság titkáról van szó. A titok ismerete nélkül pedig az ember,
boldogtalanul jár-kel a világban, hun
házasodik, hun meg elválik és közben különbféle gyerekeket csinál, mígnem
elvetődik egy közönséges piacra, ahol a földre dobott nagyobbacska papírdobozból
csekély 300 forintért árulják. A titkot. Egységáron. Moldova György jobb sorsra
érdemes Ferencvárosi koktél-ja és a Szocializmus építésének aktuális kérdései
mezőgazdasági tanfolyamok számára című nagysikerű alkotás is pontosan ennyibe
kerül. Mármost magára vessen az, aki e jelentős művek közül nem a Boldog
házasság titka címmel csábító könyvet választja. Jóllehet már késő, de azért
mégis.
Mostanság, amikor a házasság (boldog) kérdése
éppen nemzetpolitikai jelentőséget nyer, amikor magyaros szerénységgel éppen
követés(ünk)re szólítjuk fel Európát, senki sem csodálkozhat azon, hogy az
egyszerű piacjáró, friss magyar eper helyett (mint fuldokló a szalmaszál után)
éppen a boldog házasság titkai után kap(kod). Háromszázat a hülyének is megér,
kivált, hogy megjelenése idején 4,80 pengőt kértek érte. Amely pénzegység/ár
azt is bizonyítja, hogy eleinket is mélységesen foglalkoztatta ez a generális titok.
Senki ne csodálkozzon hát, ha az ember minden
eddigi kudarcát feledve késlekedés nélkül ráveti magát az általános boldogság
eme fontos részletére, és rögvest közkincsé is tesz néhány bölcs észrevételt és
jó tanácsot - a boldog házasság titkait illetően. Tehát: kelt, 1940.
1.A férj ne feledje el a napi borotválkozást,
a napi kétszeri fogkefélést és a gyakori fehérneműváltást. (21.oldal)
2.Eleve ne vegyük feleségül Zizit, bármilyen
sikeres táncosnő is a Moulin Rouge nevű műintézetben. (29)
3. Ha van rá mód, a házastársak az év egy
bizonyos részét töltsék külön-külön. Minél vagyonosabb a házaspár annál
kevesebb időt töltsenek egymással. (88)
4.Kártyázás közben gyakran előfordul, hogy
finom disztingvált úrinők elveszítik önuralmukat. Házastársak tehát ne üljenek
össze egy partiba. (104)
5.Az a tény, hogy a menyasszonynak nem élnek
a szülei (árva lány) óriási előnyt jelent a házasság későbbi boldogságát illetően.
(119)
6.A cselédet véletlenül se hívjuk tanúnak a
családi vitákhoz. Már ha van – családi vita. És cseléd.(151)
A rezüméből első látásra kiviláglik, hogy e
fontos kérdésben eleink éppen olyan tanácstalanok voltak, amint utódaink is
lesznek.
2014. május 8., csütörtök | | 1 megjegyzés
Jeles napok
Csütörtökön mondom:
A jeles napokat - egyházi, állami, és más közmegegyezéses
ünnepeket - többnyire készen kapjuk a naptárból. Vannak tradicionális, családi,
személyes ünnepek is, születés- és névnapok, évfordulók. Aztán vannak – ha
vannak – egészen hétköznapi hétköznapok, amelyeket csak úgy bolondságból(?)
őriz, és valamiféle titkos ünneppé emel a magán emlékezet. Vagy ne lenne
bolondság pontosan emlékezni arra, hogy évtizedekkel ezelőtt mi történt mondjuk
egy másoknak közömbös április kilencedikén? Én magam vagy negyven számomra fontos
(emlékezetes) napot tudnék felsorolni az évi 365-ből. Nem rossz arány. Persze az
emlékek tartalma sem mindegy.
Kedvelt társasági szórakozás visszafejteni az
ismétlődő jeles napok történéseit. Meddig ér az emlékezet, például a május
elsejéket illetően? Baráti körömben 1948-al győztem. Elmesélem.
Nem lehetett később, mert még tábori mise is
volt (apám ministrált) a Kincses erdőben, ahová kivonult a falu népe majálisozni. Kidobolták, hogy mindenki
hozzon magával kislábast, vagy csajkát. Kanalat is, mert ingyen gulyás-osztás
lesz megvalósítva. (Akkoriban kétféle csajka volt ismeretes a faluban úgymint
Horthy-mintájú lapos, és a szovjet katonák által elhagyott orosz-mintájú öblös.)
A tisztás füvén (igényesebbek leterített lópokrócon,
esetleg másra már nem való zsákon) ülve, mise után kollektíven kanalazott a
falu népe. És várta a délutánra ígért programot. A bemutatót. Jött is, a
kiskunhalasi vasutas sportkör ifjú ökölvívóinak képében. Kötelekből hamarvást
ringet kerítettek, kesztyűt húztak és szorgalmasan püfölni kezdték egymást, de
inkább csak el-elhajolgattak az ütések elől. Bámult a nép, mert ilyet még soha nem
látott. Aztán jött a nagylelkű ajánlat, nevezetesen, hogy a vállalkozó kedvű
helyi ifjúság is kipróbálhatja magát. Persze a halasiak ellenében. Voltak híresen
verekedős, erős legények a faluban. Na, pláne néhány fröccs után. Föl is húzták
a kesztyűt. Laposra is verettek a vasutasok által. Kacagtak is rajtuk a
kárörvendők, meg a lányok. Forrt is bennük a méreg. Mert nem addig az! A
ringben elpüföltek alkonyórán botokkal felszerelve az erdőszélen megvárták a
hazafelé induló győzőket. Helyre is állt a rend. És a tekintély. A vasutasok pedig
– futva-menekülve elérték az esti vonatot. A következő évben (1949) már nem rendeztek
tábori misés május elsejét a Kincses erdőben.
Aligha a halasi ökölvívók és a helyi legények
erdei kalandja miatt.
2014. május 1., csütörtök | | 1 megjegyzés
Rosszarcú jóarcúak
Csütörtökön mondom:
Jól emlékszem? Az Antall-kormány
belügyminisztere (manapság a haza bölcse szerepében) mondta hajdan, hogy a politikát jó arcú vidéki fiatalokkal
kell feltölteni. A szándék, és a szándék következménye könnyen ellenőrizhető.
Csupán végig kell nézni a készleten. (Itt említeném meg, hogy a nagy magyar közbeszédben
és közéletben szinte mindig összekeverik a következményt az eredménnyel.)
Jóakaróim kivétel nélkül óva intenek
attól, hogy újságban, fényképeken, tévé képernyőn, óriás- és kisebb plakátokon
sűrűn megjelenő férfiakat és nőket, hölgyeket és urakat személyes ismeretség
nélkül, csupán felém mutatott arcuk (lásd a belügyminiszteri mondást), egyszerű
rokonszenv, szimpátia alapján próbáljak megítélni. Az ember persze
gyarló és minden intelem ellenére mégis csak próbálkozik. Hajlandó, sőt képes, csak
úgy ránézésre véleményt alkotni ezekről az ismerős ismeretlenekről. Sőt,
próbálja megérteni - illetve nem érteni – az illetők üzleti, társadalmi, szerelmi,
politikai stb. sikereit. Amely sikerek, vagy mik a láthatóság és
közvélemény elé cincálják őket.
Tudom, ahogy az ízlésekről (de gustibus non
est disputandum), a személyes szimpátiáról/rokonszenvről sem szabad, nem is
érdemes vitatkozni. A hamari véleményalkotás, pszichiátriában is fel-felbukkanó,
jogtalanságát elismerve, mégis csak lehet valami az arcról alkotott
ítéletekben. Lásd még a jóarcú és
rosszarcú dichotómiáját, vagy a közkeletű bölcsességet, miszerint 40
éves életkora fölött mindenki felelős az arcáért. Ha pedig felelős, akkor miért
ne lehetne véleményünk azokról, akiknek arcára már végérvényesen kiült a
jellemük, az érdemtelen jólét, a gőg, a sunyiság, netán a butaság. Azokról, akiknek
arcát akár egyik, akár másik oldalról, plakáton, újságban, pártban már meguntuk.
És akkor még nem is szóltam arról, amit a meguntak mantráznak, miközben az
arcukról messzire ordít, hogy maguk sem hiszik azt, amit hirdetnek. Ha pedig elhiszik,
az még rosszabb. Az árulkodó tekintetről (szem a lélek tükre) ne is
beszéljünk!
Beszéljünk inkább az önhittségről, a kiválasztásban
képzelt tévedhetetlenségről, ami manapság például óriásplakátokról integet
felénk, egyszerre hirdetve, illusztrálva az arc jelentőségét és a növekedési
hitel előnyeit. Nos, a hatalmas, természetellenes színűre sikeredett veknit ölelő
fiatalembertől nemhogy kenyeret nem vennék, de alighanem egy igényes eb is
gondolkodóba esne: elfogadja-e kezéből a kolbászt.
2014. április 24., csütörtök | | 0 megjegyzés
Szex és szoc
Csütörtökön mondom:
Fontos, mondhatni hiánypótló könyv jelent meg
nemrég. Két ígéretes fiatal közíró próbálkozik azzal, amit náluknál valamivel
avatottabb szerzőknek már régen el kellett volna végezni. A könyv címe ugyanis:
Szex és szocializmus. A szocializmusnak nevezett társadalmi formációt az elmúlt
25 évben sokan, sokfelől és sokoldalúan elemezték, kivesézték. A
boncnokok azonban valahogy megfeledkeztek a nemek egymáshoz való viszonyának, a
nemi erkölcsök változásának tanulmányozásáról. Mindközönségesen szólva a
szexről. Nem is értem. Erre a tanulmányra (a dialektikus materializmusból
tudjuk, ha tudjuk, hogy nem minden változás fejlődés) napjaink problémáinak
jobb megértéséhez is szükség lenne. Talán.
A Kossuth-klubban rendezett bemutatóra, alighanem,
mint a korábban (1981, 1985) megjelent, akkor botrányosnak számító könyvek
szerzője (Színlelni boldog szeretőt. Hazudni boldog hitvest - Magvető Kiadó)
kaptam meghívást. A túl sokat ígérő, nagyot markoló cím olvastán komoly,
elemző gondolatébresztő, netán
önkritikus vitát, beszélgetést reméltem. Végtére is, harminc-ötven év múltán illene
feltárni a pártállam és az általa
befolyásolt állampolgárok változó viszonyát, már ami az elvárt, valós és titkos
szexuális viselkedés ellentmondásait illeti. A könyv meg sem kísérli ezt. Ehelyett
áradó bőséggel foglalkozik, igaz fontos, de partikuláris részletekkel. Történetesen,
hogy különböző sajtótermékeken keresztül (pl. Nők Lapja, Ifjúsági Magazin,
Magyar Ifjúság) a politika, hogyan próbálta szánalmas, utóbb nevetséges
eszközökkel befolyásolni a kialakult valóságot. Másfelől, lassan-lassan hogyan
próbált megalkudni a megmásíthatatlannal. Azzal, amit valójában elfedni akart, amit
a szocializmus túlszabályozott világában az emberek akkoriban egyre többször az
utolsó önmegvalósító kalandnak neveztek.
A könyv kvázi sajtószemléjéhez igazodva, a
mögöttest akárcsak felkarcoló, megérintő vita tehát elmaradt a
bemutatón. Mindössze néhány, mára kacagtató részletről (szállodai kétágyas
szobát csak házaspárok kaphattak, milyen volt az első magyar „vad” nudizás, vagy
a korabeli prostitució, stb.) adomáztunk. Szükségszerűen elfelejtettünk, a
lassan bár, de mégis csak változó/gyengülő politikai rendszer különböző
szakaszainak szocialista erkölcsről alkotott dogmái mögé tekinteni. Inkább csak
kukucskáltunk. Újra csak elmulasztottunk egy lehetőséget. A könyv leendő olvasói
(meglepően sokan voltak a bemutatón) jókat derültek a legendás Veres Pali bácsi
(Magyar Ifjúság) üzenetein, de szinte semmit sem tudtak meg (tőlünk) abból az
átváltozásból, amit a magas tudományra hivatkozva, néha a végén már lehetett/szabadott
szexuális forradalomnak is nevezni. Merthogy a szex -uális magatartás és
a szocializmus kapcsolata 30-50 év alatt véletlenül sem volt homogén. Még csak
egyenes vonalú sem.
De ugyan! Kinek jutna eszébe könyvet írni Szex
és kapitalizmus címmel?!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)